Kategória: Fejér Megye II
Ismét legyőzte a Dinnyés a Sárszentágotát
Hazai pályán gólt sem rúgott a Sárszentágota az alacsonyabb osztályú Dinnyés ellen.
Zakót kapott a Sárszentágota Dinnyésen! GALÉRIA!
Nem bírt a jó erőkből álló Dinnyéssel a Megye II-re készülő Sárszentágota, a végén teljesen felőrölték ellenfelüket a dinnyésiek.
11 gólt hozott a Bicske II. és a Mány meccse!
A Mány kiütéses győzelmet aratott, a kék-fehérek Királyhelmecről, Újbudáról és Martonvásárról erősítettek.
Mány: A pálya fejlődésének története képekben!
Februárban láttak napvilágot a hírek, hogy teljesen megújulhat a Mány pályája. Júniusban már zöldbe borult a játéktér, az ide vezető útat galérián nézheted vissza.
Megyei csoportok: Északra került a Velence és a Kápolnásnyék!
Vajtán kis túlzással máris bajnoki címet ünnepelhetnek, Velencén viszont forrnak az indulatok a csoportbeosztások nyilvánosságra kerülését követően. Eldőlt, megmenekül-e a kieséstől a Pázmánd és az LMSK.
Budatétényen kezdte a felkészülést a Mányi TK a szezonrajtra!
A Mányi TK 98 igazolt játékossal kezdte meg a 2018/2019-es idényre való felkészülést. Az ősszel még „idegenben” készülnek a kék-fehérek, de tavasszal már saját centerpályájukon rúghatják a bőrt.
Ekkor kezdődik 2018/2019-es szezon!
Ismert, mikor kezdődnek a felnőtt-, utánpótlás- és öregfiúk bajnokságok. Nyilvánosságra hozták a Fejér Megyei Kupa és a Magyar Kupa első fordulójának dátumát is.
21 felnőtt csapat tűnt el – lesznek újabbak?
Nem kevés azon csapatok száma, melyek szőrén-szálán eltűntek. Patinás együttesek, korábbi bajnokok találhatók a listán.
Összevont, 16 csapatos Megye II? Működőképes elképzelés?
Évek óta nincs igazi tétje annak, hogy kiesik-e valaki a Megye II-ből. Vajon érdemes volna összevonni az Észak és Dél csoportot, és akár Megye IV-et is indítani?
Megkezdődött a nevezés a 2018/2019-es bajnoki szezonra!
Csak azon csapatok nevezzenek, akik lejátsszák összes mérkőzésüket – kérik a szervezők.









