Budatétényen kezdte a felkészülést a Mányi TK a szezonrajtra!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Mányi TK 98 igazolt játékossal kezdte meg a 2018/2019-es idényre való felkészülést. Az ősszel még “idegenben” készülnek a kék-fehérek, de tavasszal már saját centerpályájukon rúghatják a bőrt.

A Mányi TK hivatalos oldalán az alábbi közlemény jelent meg:

“Mozgalmas, munkás időszakban voltunk/vagyunk, így kevesebb idő jutott a virtuális időtöltésre, de igyekszünk mindent tömören, tájékoztató jelleggel pótolni. Nagy melóban vagyunk, hiszen a csapataink befejezték a tavaszi szezont, és mivel már nyakunkon is a következő, megkezdődtek a csapatok megerősítései, a foglalkozások, és az előkészületek. Minden napra jut valami komoly “aktivitás”.

Értelemszerűen a “nagyok” kezdték az edzéseket legelőszőr, felnőtt csapatunk a Budatétény SE vendégszeretetét élvezve vágott bele a felkészülésnek. Ősszel egyébként itt készül majd csapatunk, Pál Zoli vezetésével! Jó hír, hogy mindenki marad a fedélzeten, és terveink szerint sikerül még a hiányposztokat is picit megerősítenünk (neveket majd a tinta megszáradása után), így kellő létszámban, és minőségben fogunk a bajnokságnak nekivágni. A tavasz második felében már masszívan, eredményesen játszott csapatunk, szeretnénk ezt a játékstílust tovább vinni, és akkor kell velünk számolni a következő idényben is. Nem titkolt célunk, hogy a tabellán a felső vonal környékén végezzünk…

Felnőtt csapatunk a bajnoki és kupa mérkőzéseit, az örvendetes pályaparkosítás és öntöző-rendszer kiépítés miatt, ősszel Etyeken vívja majd. Hálás köszönetünk a fogadtatásért, és a segítségért az etyekieknek! A felkészülésünkbe három hétvége esik majd (és a két kupa forduló), amelyeken sorrendben a következő csapatokkal találkozunk edzőmérkőzéseken: július 15. vasárnap, 10 óra, Sárisápi Bányász (Komárom megyei 1.o); Július 22. vasárnap, 17 óra, Bicske II. (megyei III.o); Július 29. vasárnap, 17 óra, Inárcs VSE (Pest megyei III. o). Mindhárom mérkőzés idegenben lesz.

Ifi csapatunk Mohácsi Geri és Lovasi Zsolti vezetésével jövő héten kezdi a munkát, teljes létszámban és kellő motivációval. A srácok, bár 2 évvel átlagban fiatalabbak a korosztályuknál, remek szezont futottak tavaly, hiszen a középmezőny elején végeztünk. Szeretnénk ezt a helyezést a következő szezonban fényesebbre csiszolni. Az U19 a bajnoki meccseit a szomszédos Csabdiban rendezi majd, köszönhetően a két klub remek kapcsolatának.

Serdülőink előreláthatóan augusztus elején csapnak a melóba, a Bozsikos gyerkőcökkel együtt! Szakmai vonalon is turbózunk majd, megerősítve a helyi vonalat, és a mind céltudatos nevelést. Jelenleg 98 igazolt és aktív sportolója van a Mányi TK-nak, ezt igyekszünk mind mennyiségben, mind minőségben megerősíteni.

A nevezéseink a 2018/19-es bajnokságra megtörténtek, felnőtt és ifjúsági csapatunk a megyei II. osztályban, serdülőink a megyei regionális bajnokságban szerepelnek majd, és meg lesznek a Bozsikos korcsoportok is; mindezek mellett a “nagyok” elindulnak a Fejér Megyei Kupában is. Természetesen ha lesz konkrét időpontokkal megtűzdelt sorsolás, azonnal közöljük majd.

Mint jeleztük, munkás időszakban vagyunk, lezárult a 2017/18.évi tao program, amit szerettünk volna megvalósítani, sikerült, hiszen felszereltük csapatainkat, a centerpálya füvesítése, öntözése megtörtént, szakmai vonalon fejleszteni tudtunk. A centerpályát bajnoki mérkőzésekre vélhetően március végétől fogjuk igénybe venni.

Köszönjük mindenkinek a segítséget, aki munkájával, anyagi lehetőségeivel, döntéseivel hozzájárult a fejlődésünkhöz, legyen az magánszemély, vállalkozás, vagy Mány község önkormányzata! Köszönet Nekik!

Most beszámolási, elszámolási időszak van, ami az apparátusnak komoly feladat, hiszen nyakunkon a következő projekt. Szeretnénk következő lépcsőként a technikai hátterünket fejleszteni (pályakarbantartó gépek, versenyeztetést elősegítő eszközök); a személyi állományunkat erősíteni (edzők, gondnok, technikai személyzet) és az edzőpályát megvalósítani. Ezek a tavaszi idény, 2019 év elejének célkitűzései. Minden szorgos kézre, és építő segítségre, legyen az anyagi, eszközbeli, mindenre és mindenkire segítségünk van!

Jó úton járunk, sok munkával, és áldozatokkal lépegetünk előre. Apró lépések ezek, de nekünk ez jutott, és becsülettel meg fogjuk állni a helyünket minden frontot, ebben biztosak vagyunk!

Tartsatok velünk az ősszel is, szurkoljatok nekünk, kövessetek minket, mi pedig igyekszünk a mányi hagyományokat, Mány címerét sikerre vinni!

Hajrá Mány!”

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?