21 felnőtt csapat tűnt el – lesznek újabbak?

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem kevés azon csapatok száma, melyek szőrén-szálán eltűntek. Patinás együttesek, korábbi bajnokok találhatók a listán.

Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága kifejezetten kérte, hogy csak azon csapatok adják le nevezésüket a 2018/2019-es szezonra, melyek tudják vállalni, hogy az összes mérkőzést le tudják játszani várhatóan. Utánajártunk, lesz-e olyan gárda, amelyik ennek fényében úgy dönt, hogy nem nevez.

A tavaly Megye I-es és Megye II-es csapatok indulása nem forog veszélyben. Az egyetlen kérdés, mi lesz a Pázmánd sorsa, amely három ponttal fejezte be a Megye II-es Észak csoportot. A klub háza táján többször is felröppent a hír, hogy megszűnik a csapat. Hasonlóan szerény mérleggel zárt Délen a Rácalmás, de legfrissebb értesüléseink szerint komoly átszervezés után új lendülettel vágnak neki a következő szezonnak a rácalmásiak.

A Megye III-as csapatok közül több egyesület is komoly létszámproblémákkal küzdött egész évben. A Vértesboglár, a Lovasberény és a Jenő háza táján komolyak a gondok e téren, különösen Jenőn van veszélyben a futball. A jenőiek utolsó két idegenbeli meccsükre nem utaztak el, de előtte is rendre épphogy 11 fővel álltak ki. Hogy e három együttes nevez-e a következő évadra, és ha igen, végig tudja-e játszani, teljességgel bizonytalan.

Az elmúlt időszakban számos településen szűnt meg a futball, de több fehévári együttes is megszűnt. Az okok eltérőek: vagy a környező nagyobb csapatok szipkázták el a játékosokat, vagy a korábbi támogatók hátráltak meg, vagy a sorozatos kudarcok miatt futamodtak meg a labdarúgók.

A Zámoly korábban szép sikereket ért el, jelenleg nincs felnőtt csapata a településnek - fotó: FociDrukker.com
A Zámoly korábban szép sikereket ért el, jelenleg nincs felnőtt csapata a településnek – fotó: FociDrukker.com

Pedig nem csupán holmiféle jött-ment együttesekről van szó. A Pálhalma példának okáért a 2009/2010-es Megye I-es bajnokság aranyérmese volt, míg az előző évad bajnoka, az Alba Regia szintén megszűnt azóta.

Listánkat a könnyebb átláthatóság kedvéért sorszámoztuk, de ez csupán betűrendi sorrendet jelöl.

  1. Alba Regia FC
  2. Baracska
  3. Beloiannisz
  4. Cikola
  5. Dunapentele
  6. Füle
  7. Isztimér
  8. Junior FC
  9. Kajászó
  10. Kincsesbánya
  11. Mezőfalva II.
  12. Mezőkomárom
  13. Nagyveleg
  14. Pettend
  15. Pálhalma
  16. Soponya
  17. Szívkutyák
  18. Sárszentmiklós
  19. Tabajd
  20. Vereb
  21. Zámoly
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?