Zakót kapott a Sárszentágota Dinnyésen! GALÉRIA!
Nem bírt a jó erőkből álló Dinnyéssel a Megye II-re készülő Sárszentágota, a végén teljesen felőrölték ellenfelüket a dinnyésiek.
Verőfényes napsütésben készült első edzőmérkőzésére a Dinnyés, amely a csoportbeosztások tükrében a következő szezonban akár a dobogós helyekért is versenyben lehet. Több hiányzója is volt Kovács András csapatának, nem lehetett ott a csapattal Motel, Kovács T. és Sági sem, Sinka pedig máshol folytatja pályafutását. A Sárszentágota eleget téve a felkérésnek a Megye II-ben folytatja ősztől, náluk is voltak változások, de róluk később egy hosszabb cikkel is jelentkezünk.
A találkozó elején kiegyenlített játék folyt a mezőnyben, a kapuk ritkán forogtak veszélyben a kapuk. A 0-0-ás első harmadot követően a második harmadban Pintér találatával szerzett vezetést a Dinnyés, aki egy remek kiugratást pörgetett az ágotai kapus fölött a hálóba.
A harmadik harmadban egy megpattanó lövéssel egyenlíteni tudott Szabó Attila csapata. A végjátékot jobban bírta a Dinnyés: Tóth B. lőtte Dimitrov visszatett labdáját a jobbalsóba. A végén szerepet cserélt a két dinnyési, Tóth B. futott el a jobb szélen, majd Dimitrovot hozta kihagyhatatlan helyzetbe, kialakítva a 3-1-es végeredményt. A győzelemhez nagy mértékben hozzájárult Berényi, aki több ziccert is hárítani tudott.
Mindkét oldalon maradtak ki lehetőségek, a végeredmény igazságosnak tekinthető.
Felkészülési mérkőzésen:
Dinnyés – Sárszentágota 3-1