Kategória: Fejér megye
Először nyert hazai pályán a Fehérvárcsurgó!
Megszületett a Fehérvárcsurgó első hazai sikere. Mesics János csapata rendkívül magabiztosan verte a mérkőzést 10 emberrel befejező Pusztavám együttesét.
Előszállás: Újra a tabella élén a csapat! FOTÓK + VIDEÓ!
Gólzáporos győzelmet aratott Cecén az Előszállás, a kiütéses sikernek köszönhetően Reichardték listavezetőként várják a folytatást.
Perkáta: Fontos győzelem a Kulcs ellen! FOTÓK!
A Perkáta továbbra is veretlen a Megye III-as Dél csoportban. Legutóbb a Kulcs ellen diadalmaskodott Kerekes Béla csapata. A találkozó után a perkátai kapus, Kovács Ádám nyilatkozott.
Megállíthatatlan a Kisláng!
A Kisláng továbbra is makulátlan mérleggel vezeti Fejér Megye II. osztályának Dél csoportját. A listavezető a Lepsény ellen is futószalagon termelte a gólokat.
Megvan a Mezőfalva első győzelme!
A 2017/2018-as szezon első győzelmét aratta a bajnokságban a Mezőfalva, mely a Tordas csapatát fektette két vállra.
Dráma Enyingen: A 94. percben lőtte a Mór a győztes gólt!
Már-már úgy tűnt, az elszántan küzdő Móri SE nem tudja bevenni az újonc Enying kapuját, ám a hosszabbításban a mindent egy lapra feltéve rohamozó piros-feketék begyötörték a győztes találatot.
Hetedik bajnokiján hatot lőtt az Ercsi!
Megállíthatatlanul robog az Ercsi, ezúttal a Lajoskomárom csapata szenvedett a Gróf-legénység kirobbanó formája miatt.
Botrány Vértesacsán: Verekedésig fajultak az indulatok!
A hétvégén 12 perccel a lefújás előtt véget vetett a Megye III-as Vértesacsa – Vereb-Pátka II. mérkőzésnek a játékvezető, miután elszabadultak az indulatok.
Jó iramú meccset játszott a Martonvásár és a Bicske! FOTÓK!
Felcserélt pályaválasztói jog után Martonvásáron került sor a forduló legnagyobb rangadójára. A Bicske látványos szabadrúgás gólt szerzett, hátránya azonban nőtt az Ercsivel szemben.
Dobogón az Ikarus, miután rangadót nyert a Gárdony ellen!
Hatpontos derbit rendeztek a Mezővári József Sportpályán, Székesfehérváron. A forduló előtt második Gárdony látogatott a negyedik Ikarus otthonába.









