Joháczi Gábor: A Vajtával számolni kell a következő szezonban!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Vajta tavaszi menetelésében kulcsszerepet játszott Joháczi Gábor, aki meccsenként átlagosan kevesebb, mint 1 gólt kapott a második félév során.

Az őszi szezon során sok meccset bukott el úgy a Vajta, hogy vezetett, de nem tudta megőrizni előnyét. Kizárólag erőnléti okai voltak ennek?

Joháczi Gábor: A feljutást követően úgy véltük, hogy a megye III-as bajnoki keret elegendő lehet a megye II-es bentmaradáshoz, ám erre nagyon hamar rájöttünk, hogy ez ebben a formában nem lesz elegendő. Az ősszel négy győztesnek tűnő meccset az utolsó pillanatokban bunktunk el. Sajnos ez köszönhető azoknak a tényeknek, hogy egyáltalán nem volt edzésünk, ami során először fizikálisan, majd mentálisan is elfáradtunk, illetve a kispadunk is “rövid” volt.

Joháczi Gábor a megye háromban és a megye kettőben is alapembere a Vajta csapatának - fotó: FociDrukker.com
Joháczi Gábor a megye háromban és a megye kettőben is alapembere a Vajta csapatának – fotó: FociDrukker.com

Hatalmas fordulatot vett a télen a Vajta, és tavasszal kiemelkedően eredményes volt. Minek volt köszönhető ez a változás? Az új játékosok érkezésének, az intenzív edzéseknek, az új edzőnek, vagy esetleg valami másnak?

Joháczi Gábor: Először is egy nagyon tapasztalt szakember érkezett a kispadra Horváth Zoltán személyében, aki egyből vezetője lett a csapatnak. Azonnal rápillantott a csapat gyene és erős pontjaira egyaránt. Kemény és tudatosan felépített alapozást vezényelt le a csapat számára. Erős ellenfelekkel tudtunk készülni a tavaszi szezonre, mint például a Bicske, Tamási. Ilyen erős ellenfelektől csakis tanulni tudtunk.

A másik meghatározó dolog, hogy sikerült jó képességű, vajtai múlttal és kötődéssel rendelkező játékosokat igazolni, akik hamar beilleszkedtek és húzóemberei lettek a csapatnak.

Sikerült elérnie a Vajtának a kitűzött célját?

Joháczi Gábor: A vezetőség, a csapat célja és a szurkolók elvárása a biztos bentmaradás volt, amit úgy érzem, hogy túlteljesítettünk.

27 meccsen léptél pályára, 25-ször kezdőként. Hogyan értékelnéd a saját teljesítményedet?

Joháczi Gábor: Nem vagyok teljesen megelégedve magammal, mert edzéshiányban szenvedtem, ami szinte a teljes őszi szezonban végig kísért. A tavasztól a heti két edzés által egyre jobb formában és magabiztosabban védtem. Ezúton szeretném megköszönni a Fehér Istvánnak és Rezicska Csabának, akik felkészülésemet segítették, valamint a csapat minden tagjának, akik akkor is bizalmat szavaztak, amikor épp hullámvölgyben voltam.

Téged választottak a vajtai csapat közönségkedvencének. Mit jelent számodra ez a díj?

Joháczi Gábor: Nagyon jó érzés volt és nagyon meglepett ez a díj, aminek természetesen nagyon örülök és boldog vagyok. Különösen azért, mert itt élek és nap, mint nap találkozok azokkal az emberekkel, akik megszavazták nekem ezt a díjat.

Joháczi Gábor közönségkedvencnek válaszottták meg a szurkolók - fotó: Joháczi Gábor
Joháczi Gábor közönségkedvencnek válaszottták meg a szurkolók – fotó: Joháczi Gábor

Egyedül ti voltatok képesek pontot szerezni a bajnok Kisláng ellen. Hogyan élted meg azt a mérkőzést?

Joháczi Gábor: Nagyon vártunk ezt a mérkőzést, azért is, mert szerettünk volna visszavágni az őszi vereségért, mind a pályán és ami a lelátón történt a vajati szurkolók sérelmére, illetve szerettünk volna mi lenni az a csapat, aki megállítja a Kisláng sorozatát. Ezen a meccsen a kitűzött céljainkat maradéktalanul elértük, egy nagyon jó mérkőzésen tudtunk egy pontot itthon tartani egy nagyon erős Kisláng ellen. Azért is boldog vagyok, mert ezen a mérkőzésen döntő pillanatban sikerült hatalmas ziccert kivédenem, valamint ez a szezon egyetlen olyan mérkőzése, ahol nem talált be a Kisláng.

Az első félév során 15 meccsen 58 gólt kapott a Vajta, míg tavasszal már csak 14-et, azaz 1 kapott gól alá szorítottátok az átlagotokat. Mitől javult fel ennyire a védekezésetek?

Joháczi Gábor: Elsősorban az edzésmunkánknak, az új játékosoknak és az ehhez párosuló fegyelem és figyelemnek köszönhető.

A Kisláng a következő szezonban a Megye I-ben szerepelhet, kieső pedig elvileg nem lesz. Ha valóban így lesz, ki lehet mondani, hogy jövőre a Vajta bajnokesélyes lesz?

Joháczi Gábor: Ez így nagyon korai és felelőtlen kijelentés lenne. Tudomásom szerint a csapat együtt marad, keretünket további 2-3 játékossal tovább erősítjük. Szerény meglátásom szerint ha a tavaszi formából és lelkesedésből indulok ki, akkor bármi megtörténhet. De van egy olyan megérzésem, hogy a következő szezonban a Vajta ismét nagyot fog menetelni.

Meddig tart a nyári pihenő, mikor kezditek a felkészülést a következő szezonra? Heti hány edzés van tervben?

Joháczi Gábor: A csapat június 29-én kezdi meg a felkészülést heti két edzéssel és értesüléseim szerint ismét erős edzőparterekkel.

Lenne még valami, amit szeretnél elmondani?

Joháczi Gábor: Ezúton szeretném megköszönni magam és a csapat nevében a szurkolóknak a hatalmas bíztatást itthon és idegenben egyaránt. A vezetőségnek Csonka Csaba, Vinklár László, Toldi Miklós és Meister István Uraknak, akik nélkül ez a jó szereplés nem valósulhatott volna meg. Hatalmas tisztelet és elismerés övezi a falu alpolgármester asszonyát, Jákobné Szász Erikát, aki a polgármesterrel ellentétben mindenben segítette és támogatta a csapatunkat.

Figyelemmel fogod kísérni a 2018-as labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit? Kinek szurkolsz, és szerinted ki nyeri a tornát?

Joháczi Gábor: Természetesen minden mérkőzést nézni fogok, amennyiben a szolgálataim ezt lehetővé teszik. Hatalmas szívfájdalmam, hogy a kedvenc nemzeti csapatom, Olaszország és egy legnagyobb példáképam, Gigi Buffon nem lesz ott a VB-n. Ennek okán nem szurkolok senkinek, de remélem, hogy egy-két “kiscsapat” maradandót alkot. Szeretnék izgalmas, gólgazdag és kapusbarvúrokban gazdag meccseket látni. A végső győzelemre esélyesnek tartom a brazilokat és németeket.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?