Címke: tudósítás
Győzelemmel zárta a szezont a Martonvásár! FOTÓK!
Biztos negyedik helyezettként várta a szezon utolsó mérkőzését a Martonvásár, mely Tordason vendégeskedett. Bár már nem volt különösebb tétje a találkozónak, Magyarék odatették magukat.
Győzelemmel zárta a szezont az LMSK!
Kiütéses sikerrel fejezte be a 2016/2017-es szezont az LMSK, az áldozat a Sárbogárd II volt. Lepsény utánpótlás csapatai is remekeltek.
Fotókon a Sárszentágota diadala a Sárszentmihály ellen!
Vaskos meglepetést hozott a Sárszentágota és a bronzérmes Sárszentmihály ütközete. A 11. percig már négy gól született, végül nyolcszor zördült a háló az összecsapáson.
Hétgólos meccset játszott a Fehérvárcsurgó és a Vál!
Gólzápornak lehettek tanúi az Iszkaszentgyörgyre kilátogató nézők, ahol a Csurgó a Vált fogadta. A kezdeti gólcsendet egy 11-es törte meg, aztán kinyíltak a gólcsapok.
Játék nélkül nyert a Vajta Nagyvenyimen! FOTÓK!
Bár előzetesen a Nagyvenyim és a Vajta ütközete izgalmas rangadónak ígérkezett, végül nem került sor az összecsapásra meglehetősen furcsa körülmények után.
Parázs összecsapást hozott a Seregélyes és a Káloz ütközete! FOTÓK!
Kemény párharcokat hozott a bronzéremre hajtó Seregélyes, és a nagycsapatok specialistájaként ismert Káloz mérkőzése. A találkozó végén kétszer is villant a piros!
Kiütötte a Csórt a kiesés elől menekülő Videoton Baráti Kör!
Rendkívül kiélezett a harc a kiesés elkerüléséért e Megye II-es Osz-Car csoportban. A Csór, a Videoton Baráti Kör és a Csákvár II is a veszélyzónában van.
Az Adony a Szabadegyházát látta vendégül!
Az Adony U19-es és felnőtt csapata is a Szabadegyháza ellen lépett pályára hazai pályán. Vegyes eredmények születtek.
Rangadót nyert az Ercsi a Tordas ellen!
Az Ercsi rendkívül fontos három pontot gyűjtött a Tordas ellen drámai véghajrá után. A parázs hangulatú mérkőzést számos kemény belépő tarkította.
A Pátka megcsinálta! Jövőre is Megye I-es lesz az újonc!
Történelme első Megyei I. osztályú szezonját sikeresen zárta a Pátka, hiszen elképesztő szezonhajrát produkálva kiharcolta Takács Viktor csapata a bennmaradást.