Szerző: Czene Dániel
6 játékost igazolt a Mór
A szurkolók csalódottak, mert alig marad helyi kötődésű játékos a csapatban. A Mór tudósítója így írt: „A héten az edzések mellett két mérkőzés is várt ránk, előbb szerdán a Balatonfüred […]
Kállai Bence Mihály Seregélyesre igazolt!
A 22 éves játékos a Videoton utánpótlásában nevelkedett. Kállai lehúzott egy szezont a Megye I-es Mór, majd a Sárbogárd csapatánál az elmúlt két évadban. Mindkét megyei klubnál fontos játékosnak számított, […]
Kiszivárgott! Itt a Megye I. sorsolása!
Kissé trükkösen, de felkerültek az adatbankba az őszi félszezon párosításai. 14 csapattal rajtol a Megye I, a Mezőfalva végül minden bizonnyal a Megye III-ban indulhat. A Bodajk SE úgy szerepelhet […]
A 109. percben talált be a Bicske a Komárom kapujába
Erdős első gólját szerezte, mégsem lehetett boldog. A Bicske tudósítója így írt: „A szakvezetők megállapodása alapján kétszer 60 perces felkészülési mérkőzést vívott szombaton délelőtt a komáromi Czibor Zoltán Városi Sporttelepen […]
NB III: Egy csoportban az Iváncsa és a Dunaújváros
Ismét összecsaphat egymással bajnoki mérkőzésen a két Fejér megyei gárda. A 16 csapatos NB III-as bajnokságban olyan ellenfelei lesznek a Fejér megyei csapatoknak, mint a a Kecsekmét, a Honvéd FC […]
Puhnyák János lett a Pázmánd SE edzője
A leginkább kapusként ismert Puhnyák újabb szerepkörben próbálhatja ki magát. Az Alba Regia, az Iszkaszentgyörgy, a Velence és a Főnix csapatánál is megfordult kapusként, alkalmanként mezőnyjátékosként Puhnyák János. Karrierje egészen […]
14 csapatos lesz a Megye I?
Visszalépett egy csapat, így legalább nem lesz szabadnapos. A Mezőfalva kálváriája nem ért véget. A csapat a botrányos szezonzáró után bejelentette, nem indul a Megye I-ben, hanem egyenesen a Megye […]
Nem lesz Pusztaszabolcsnak önálló csapata!
Egy korszak véget ért. A Magyar Kupa sorsolásból sejteni lehetett, Pusztaszabolcs labdarúgó csapatával valami nincs rendben. A helyiek nem indítanak önálló csapatot a 2019/2020-as szezonban, hanem az Iváncsa II-vel közösen […]
Itt vannak az osztálybeosztások!
Eldőlt, mely csapatok indulnak a Megye I-ben, a Megye II-ben és a Megye III-ban. Szinte átláthatatlan, melyik osztályban melyik csapat indul a közelgő 2019/2020-as szezonban. Megpróbáltuk ennek ellenére összeszedni, és […]
Ismert a Magyar Kupa és Fejér Megyei Kupa sorsolása
Cece-Vajta örökrangadó és Martonvásár-Kápolnásnyék derbi is szerepel az „étlapon”. Magyar Kupa, 1. forduló 2019. augusztus 4. vasárnap 17:00 Főnix FC-Baracska – Bodajk Pákozd – Sárosd Kronos Sport Tó-Vill Kápolnásnyék – […]








