Kategória: Fejér Megye II
Bajor gólja döntött a 90. percben!
A Herceghalom a Vál ellen is közel járt a bravúrhoz. A Herceghalom tudósítója így fogalmazott: „Napsütéses időben, szép számú közönség előtt kezdték a mérkőzést a csapatok. Az első fél óra […]
A 89. percben 10 emberrel mentett pontot a Szabadbattyán
Szokatlan jelenettel tarkított meccset játszott egymással a Szabadbattyán és az LMSK. Az LMSK tudósítója így összegzett: „Az őszi vereségért lett volna okunk visszavágni Szabadbattyánnak, és győzelmi reményekkel léptünk pályára. Jól […]
Második hazai meccsét is hozta a Mány!
A második félidei jó játékának köszönhetően otthon tartotta a pontokat a Mány. A Mány tudósítója így fogalmazott: „Lejátszotta második hazai mérkőzését felnőtt labdarúgó-csapatunk. Ellenfelünk a megyei bajnokságban szereplő, felcsúti Puskás […]
A Vajta sem járt szerencsével a Káloz oroszlánbarlangjában
A káloziak a legnagyobb csapatokkal is eredményesen veszik fel a harcot hazai pályán. Zsinórban négy veretlenül megvívott meccs után kemény küzdelemre számíthatott a Kálozi SE, hiszen az aranéyremre hajtó Vajta […]
Abán is nyert a Perkáta
A helyi csapat mellett az elemekkel is megküzdött a bajnokaspiráns. A középmezőnyben tanyázó Aba otthonában már a hatodik percben megszerezte a vezetést a sikerre éhes perkátai csapat Kápolnási találatával. A […]
Megizzasztotta a Pázmánd a Csórt!
Az utolsó percig nyílt volt a találkozó. A Csór tudósítója így fogalmazott: „Az jár a fejemben, így a hosszú hétvége utáni első munkanap reggelén, hogy mennyire hálás vagyok a sorsnak […]
Megye II: Botlott a Vajta, a Perkáta nem hibázott!
A Dél csoportban a tabella élén és az alsóházban is átrendeződtek a dolgok. Fejér Megye II. Észak Felnőtt, 19. forduló Szombaton a Bakonycsernye és a Kápolnásnyék remizett egymással, így mindkét […]
Megyei meccsajánló: Csütörtök este már bajnoki!
Készülnek a hosszú hétvégére a Főnixnél, a fehérváriak már csütörtökön letudják meccsüket. Nagy rangadók jönnek a Megye III-ban! Fejér Megye I. felnőtt, 19. forduló A Főnix már csütörtök este begyűjtheti […]
Bajban a Pusztaszabolcs, a Lepsény is elpáholta őket
Az LMSK játékosai nem számítottak fáklyás menetre, mégis simán nyertek. A Lepsény tudósítója így fogalmazott: „Az utóbbi években parázs meccseket játszottunk Pusztaszabolcs csapatával, így nem számíthattunk könnyű kilencven percre. Ennek […]
Killer győztes találatot szerzett a kiesési rangadón!
Vasárnap rendkívül fontos hatpontos derbit nyert a Nagykarácsony. A Megye II-es Dél csoport alsó háza igencsak sűrű, öt csapat vív egymással a kiesés elkerüléséért, és közülük csak három menekülhet meg. […]









