A Vajta sem járt szerencsével a Káloz oroszlánbarlangjában

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A káloziak a legnagyobb csapatokkal is eredményesen veszik fel a harcot hazai pályán.

Zsinórban négy veretlenül megvívott meccs után kemény küzdelemre számíthatott a Kálozi SE, hiszen az aranéyremre hajtó Vajta látogatott otthonukba. A Káloz utoljára szeptember 30-án kapott ki hazai környezetben, akkor a Besnyő-Iváncsa II. csapatának négy rúgott góllal sikerült bezsebelnie a három pontot.

A Vajta tehát számíthatott arra, hogy nem lesz fáklyás menet a kálozi mérkőzés, s valóban nem is lett az. A hazaiak Magyar révén a szünet előtt megszerezték a vezetést, majd a második félidőben ott folytatták, ahol abbahagyták a csapatok, ezúttal Simon vette be a Vajta kapuját. Két percre rá jött a szépítés Horváth részéről, aki a lefújás előtt megduplázta önmaga és csapata góljainak számát.

A vége 2-2 lett, így őrzi tavaszi veretlenségét a Káloz, a Vajta pedig ötpontos hátrányba került a Perkátával szemben.

Káloz - Vajta

kép 1 / 12

Káloz – Vajta 2-2 (1-0)
Káloz, vezette: Závotka Csongor

Káloz: Takács – Magyar F. (Rábai 86.), Szabó, Hegedűs, Tóth B., Simon, Szabó, Baranyai, Pál A. (Tóth M. 83.), Takács (Jasztrapszky 53.), Fazekas.
Vajta: Joháczi – Nagy T., Orsós (Rupa 76.), Rezicska, Fekete, tóth Zs., Kovács N. (Szalai 56.), Majláth, Horváth Á., Szabó Z. (Toldi 56.), Hegedűs (Huszár 56.).

Gól: Magyar (42.), Simon (52.) illetve: Horváth Á. (54., 88.)

Forrás: Kálozi SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?