Kategória: Fejér Megye I
Micsodaaaa? Koszorús István visszavonul!
Fejér Megye ikonikus játékvezetője, a mindenki által tisztelt és nagyra becsült „Koszi bá” bejelentette, felhagy a játékvezetéssel, és átadja a stafétabotot a fiataloknak.
Búcsúzott a Velence a Gárdony elleni vereséggel a Megyei I. osztálytól!
Amit a szezon előtt sejteni lehetett, az végül bekövetkezett: A bajnokságnak teljesen átalakult kerettel nekivágó Velence nem tudta megőrizni megyei élvonalbeli tagságát.
A Mór felnőtt a bronz, az U16 az aranyérmet vette át – FOTÓK!
Mór csapatai remekül teljesítettek a 2016/2017-es évadban. A felnőtt gárda harmadik helyen végzett a Megyei I. osztályú bajnokságban, míg az U16-os együttes bajnoki címnek örülhetett.
A Mezőfalva Pátkán biztosította be bennmaradását!
A tavaszi szezont meglehetősen pocsékul kezdő Mezőfalva feltámadt a szezon végére, és alsóházi riválisa otthonában győzelemmel zárta a szezont.
Az Ercsi győzelemmel zárta a szezont az Aba ellen!
Magabiztos győzelmet aratott a megfiatalított Ercsi Kinizsi felnőtt csapata a már biztos kieső Aba-Sárvíz ellen. A „Sólymok” jövőre a másodosztályban bizonyíthatnak.
Győzelemmel zárta a szezont a Martonvásár! FOTÓK!
Biztos negyedik helyezettként várta a szezon utolsó mérkőzését a Martonvásár, mely Tordason vendégeskedett. Bár már nem volt különösebb tétje a találkozónak, Magyarék odatették magukat.
Megye I: Kiesett a Velence, megmenekült a Mezőfalva!
A Mezőfalva kiharcolta a bennmaradást a Megye I. osztályban a rendkívül izgalmasnak ígérkező zárófordulóban. A Velence az elmúlt évek sikeres időszaka után a másodosztályba kényszerül.
Bakonycsernyén lép pályára Fejér Megye válogatottja!
A Közép-Dunántúli Régió felnőtt megyei válogatott csapatainak egynapos tornájának Bakonycsernye szolgál otthonául. A válogatott névsorban sem iváncsai, sem bicskei játékos nem szerepel.
Rangadót nyert az Ercsi a Tordas ellen!
Az Ercsi rendkívül fontos három pontot gyűjtött a Tordas ellen drámai véghajrá után. A parázs hangulatú mérkőzést számos kemény belépő tarkította.
A Pátka megcsinálta! Jövőre is Megye I-es lesz az újonc!
Történelme első Megyei I. osztályú szezonját sikeresen zárta a Pátka, hiszen elképesztő szezonhajrát produkálva kiharcolta Takács Viktor csapata a bennmaradást.









