Dráma: háromgólos hátrányból az utolsó percben fordított az LMSK!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A hétvégén az Osz-Car csoportban talán a szezon eddigi legizgalmasabb mérkőzését rendezték. A szünetig magabiztos előnyre tett szert a Csákvár II. együttese, ám a hajrában elképesztő fordulatot vett a találkozó.

A már biztos bennmaradást fordulókkal ezelőtt kiharcoló LMSK csapata a Csákvár II együttesét fogadta. A csákváriak számára egyre távolibbnak tűnik a dobogós helyezések egyikének megcsípése. Mivel a múlt héten kikaptak közvetlen üldözőjüktől, a Fehérvárcsurgótól, így negyedik helyezésük megtartása is veszélybe került. Legutolsó mérkőzésüket a hazaiak is elveszítették, így mindkét együttes előtt adott volt a javítási lehetőség.

Mostoha időjárás mellett, szeles időben kezdődött az ütközet. Fertályóra elteltével Cziczinger szerzett vezetést a hazaiak számára. A lepsényiek nem sokáig ünnepelhettek, hiszen rögtön a középkezdés után máris egyenlítettek a csákváriak Váli találatával. A félidő derekán a vezetést is magukhoz ragadták Gulyás eredményességének betudhatóan Takács József tanítványai, majd Krausz köszönt be, így kettőre nőtt a vendégek előnye. A szünet előtti utolsó percben Tóth Szabolcs is betalált, így magabiztos 4-1-es vezetés birtokában a Csákvár II. már azt hihette, meg is nyerte a meccset.

Az LMSK futballistái azonban másként gondolták, és rögtön a szünet utáni percben meglepték az öltözőben ragadt vendégeket, Bagó szépített. Elszánt rohamokat indított a vendéglátó, mindent egy lapra feltéve támadtak. Ennek eredményeként Sütő góljával egy gólra csökkent a lepsényiek hátránya a hajrá kezdetén, majd öt perccel a lefújás előtt az egyenlítés is összejött nekik, amikor Sütő szabadrúgásból “piszkolta be” a csereként néhány perccel korábban beálló Tóth Zoltán hálóját. Az igazi dráma csak ezután következett be: hiába támadott a Csákvár, mégis a Lepsény örülhetett a végén. Történt ugyanis, hogy a rendes játékidő utolsó minutumában Szipőcs szánta el magát lövésre. A labda két védőn is megpattant, a játékszer a kapust megtréfálva végül a kapuban landolt.

Küzdelmes, hajtós, kilencgólos mérkőzésen a hollywoodi filmeket megszégyenítő végkifejlet után a Lepsény diadalmaskodott végül.

LMSK – Csákvár II. 5-4 (1-4)
Lepsény, vezette: Horváth II. József (Jónás Péter, Horváth Kristóf)

LMSK: Takács L. (Kovács Z.) – Gyenis, Zalatnai, Dicső, Sütő, Kovács I., Takács B.(Nyikos), Szántó, Cziczinger, Horváth(Baráth), Bagó(Szipőcs). Edző: Nasta László
Csákvár II.: Molnár (Tóth Z.) – Szabó, Hári, Gulyás Gábor, Imrefy, Gulyás Gergő, Barócsi, Ménzer (Sebestyén), Tóth Sz., Krausz, Váli (Kalocsa). Vezetőedző: Takács József

Gól: Cziczinger (14′), Bagó (46′), Sütő (71′, 85′), Szipőcs (90′) illetve: Váli (15′), Gyulyás (22′), Krausz (29′), Tóth Sz. (45′)
Sárga lap: 4-4

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM