Az Adony otthonában nyert a Káloz

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kiegyenlített félidőt követően jobban kezdte a második félidőt a vendég csapat, mely megérdemelten vitte el a pontokat Adonyból.

Az Adony a 18. forduló óta váltakozva ért el győzelmet és döntetlent. Legutóbb kikapott az együttes, így ezúttal győzelmet vártak a hazai szurkolók kedvenceiktől, már csak a sorminta folytatása végett is, ráadásul ez lett volna a csapat első tavaszi győzelme otthonában. A Káloz ellen azonban lehetett sejteni, nem lesz könnyű dolga a vendéglátóknak, hiszen a káloziak az elmúlt hat forduló során csupán a listavezető Aba-Sárvíz ellen kapituláltak.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, negyed óra elteltével vezetést szereztek Fazekas révén. A hazaiak Csucsai góljával kiegyenlítettek a szünet előtt egy perccel, így minden kezdődhetett elölről a második félidőben.

fbadonyCsucsai, a zöldben játszó adonyi játékos próbál labdát szerezni a háta mögött már felsorakozó kálozi védelem előtt

A folytatásra a vendégek futottak ki motiváltabban, melynek eredményeként öt perc elteltével beköszönt Tóth Balázs. Bő tíz perccel később Baranyai kettőre növelte a Káloz előnyét, a három pont sorsát pedig Jasztrapszky találata döntötte el a hajrá elején.

adonykapus160425
Fülöp Antal, az adonyi hálóvédő, az ország harmadik legidősebb kapusa, aki kora ellenére fiatalosan rugalmas

A mérkőzésen mindkét csapat egyenlő eséllyel lépett a pályára, bár a helyezések alapján a hazai csapat előnyösebb helyzetben volt. Az összkép alapján viszont a többet futó, bátrabban vállalkozó vendég együttes igazságos küzdelemben szerezte meg a győzelmet és vitte el a három pontot. Az Adony nem tudott élni a lehetőségeivel és hiányzott az az átütő erő is, ami ellenfele játékát jellemezte.

Tudósított: Auer Gábor, adonyi játékos, megbízott edző

Adony – Káloz 1-4 (1-1)
Adony, vezette: Kovács Tamás (Szabó Attila, Tóth III. László)

Adony: Fülöp – Nebucz, Pálinkás (Bere), Szabó B., Glonczi (Vukajlovics), Auer, Csucsai, Erdei (Prokop), Németh T. (Oláh), Varga Z., Hollentoner (Bokor).
Káloz: Takács L. – Tóth B., Magyar (Simon), Pál A. (Tóth M., Jasztrapszky, Fazekas, Szabó Sz., Takács T. (Ludányi), Baranyai (Jonkli), Pál T., Vörös G. Vezetőedző: Bencze Zsolt

Gól: Csucsai (44′) illetve: Fazekas (16′), Tóth B. (50′), Baranyai (62′), Jasztrapszky (73′).
Sárga lap: 2-1

Ajánlott cikkek:

 

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM