Nyolcat számolt a Pátka az Iszkaszentgyörgyre

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Gyorsan feledtette szurkolóival az előző fordulóbeli vereségét a Pátka. Alig több, mint tíz perc alatt eldöntötték a három pont sorsát.

Erős szélben kezdődött a mérkőzés, ahol a Pátka a múlt heti botlás után rendkívül motiváltan lépett pályára. Már a 11. percben 3-0 volt az állás, Fülöp Alex kétszer, valamint Farkas Gábor volt eredményes. Az első félidőben szépítettek a vendégek Tóth Péter révén.

A második félidőben Fülöp Alex megszerezte harmadik gólját, 4-1, majd Polányi János büntetőből volt eredményes, 5-1. Rózsa Bálint háromszor is betalált, valamint az iszkaszentgyörgyi Tóth Péter szépített, így kialakult a 8-2-es végeredmény.

A Pátka helyenként szép játékkal megérdemelten győzött, akár nagyobb arányú különbség is lehetett volna. A forduló eredményei következtében négy pontos előnnyel rendelkezik a listavezető pátkai csapat, mely legfőbb üldözőjévé ismét a Bakonycsernye lépett elő. Az alsóházban a helyzet változatlan, az Iszkaszentgyörgy két ponttal megelőzi a kieső helyen tanyázó Videoton Baráti Kör együttesét.

Pátka – Iszkaszentgyörgy 8-2 (3-1)
Pátka, vezette: Vitányi László (Kuhinkó Zsolt, Kalmár János)

Pátka: Csikesz (Denke B.) – Orosz, Krell, Szakács (Herczeg), Polányi, Füri, Fülöp, Rózsa B., Farkas G., Kővári, Sinka (Denke O.). Vezetőedző: Takács Viktor.
Iszkaszentgyörgy: Ujvári – Gyarmati, Balla K., Pap, Machata, Kovács J., Farkas Zs., Nyers, Tóth P., Zs. Nagy, Stamber. Vezetőedző: Szmilek Miklós.

Gól: Fülöp (6′, 8′, 46′), Farkas G. (11′), Polányi (65′), Rózsa B. (74′, 78′, 89′) illetve: Tóth P. (23′, 88′)
Sárga lap: 1-1

Jók: Az egész hazai csapat, illetve Tóth P., Nyers

Tudósított: Takács Viktor

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM