Megye II. Agárdi Termál csoport: Ikarus-Maroshegy vagy Kisláng?

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Míg tavaly az Aba és a Baracs párharcáról szólt az Agárdi Termál csoport, idén az Ikarus és a Kisláng csatázik az aranyéremért. Egyelőre a fehérváriak állnak jobban.

A bajnoki aranyéremért idén is két csapat mérkőzhet meg Fejér megye Dél csoportjában. Az első számú esélyes a feljutásra az az Ikarus-Maroshegy, mely 40 egységet gyűjtött.

A székesfehérvári csapat a 2014/2015-ös szezonban – akkor még Dunafém-Maroshegy néven – kiesett a Megye I-ből, majd a 2015/2016-os évadban csak a harmadosztályban indulhatott Ikarus-Maroshegy néven. A megye háromban könnyedén nyerte csoportját az Ikarus, és sikerült egyben tartani a csapat gerincét. Komoly veszteség volt ugyan a házi gólkirály Tanárki távozása, de miután ősszel négy játékos, Dopuda Igor, Tóth Róbert, Klémán Péter és Hart Imre is 10 gól fölött termelt, nem igazán voltak a csapatnak problémái a támadójátékot illetően.

Az Ikarus gépezete csupán a Sárbogárd II. ellen akadozott, egy rúgott gól óriási meglepetésre csupán egy döntetlenre volt elég az alsóházi gárda ellen, valamint az elsőszámú kihívó Kisláng ellen nem ment gördülékenyen a támadójáték, melynek 0-1-es vereség lett a vége. A hatpontos derbi elvesztése ellenére ötpontos előnnyel telelnek az élen Gelencsérék.

fbikarus
Ősszel a Kisláng egyedüli csapatként volt képes legyőzni az Ikarus-Maroshegy gárdáját. Fotó: Igari Balázs, feol.hu

A kislángiaknak a szezon eleje és a vége is jól sikerült, október második felében azonban kikaptak a Seregélyestől és a Káloztól is, az Iváncsa II-Beloiannisz otthonában viszont csak döntetlent értek el. Ha tavasszal jobban megy a kisebb csapatok ellen a Kislángnak, akkor még fordulhat a kocka. A támadójáték kifejezetten Willerding Zsoltra épül, aki idén is rendkívül termelékeny, 24 góllal vezeti a mesterlövészek listáját.

Elméletileg még a harmadik helyen álló 32 pontos Szabadegyháza és a negyedikként telelő 31 pontos Enying is rendelkezik matematikai eséllyel a bajnoki címre, ők azonban inkább a dobogó alsó fokáért vívhatnak izgalmas csatát a realitás talaján maradva. Az ötödik helyre három csapat esélyes, a Nagylók, a Seregélyes és a Pusztaszabolcs gárdáját négy pont választja el. Elméletileg a szabolcsiak a favoritok a keret összetételét tekintve, ha a csapategységgel nem lesz gond, akkor vélhetően két hellyel előrébb végeznek majd jelenlegi pozíciójukhoz képest Györökék.

A kieső zónában a tavaly feljutó Ráckeresztúr és a Rácalmás található. Egyik csapatnak sem túl fényesek az esélyei: a sereghajtó rácalmásiakat tavaly is csupán a Soponyát sújtó pontlevonások mentették meg a kieséstől, idén azonban úgy tűnik, nem kerülhetik el végzetüket. A Ráckeresztúrnak nem ilyen kilátástalan a helyzete, hiszen csupán három pontra vannak a 12. helytől, de a támadó szekcióban elkélne az erősítés, miután ők az a csapat, mely a legkevesebb gólt rúgta az őszi szezonban, szám szerint 15-öt.

A FociDrukker csapatának tippje a bajnokság végeredményére:
1. Ikarus-Maroshegy
2. Kisláng
3. Szabadegyháza
4. Enying
5. Pusztaszabolcs

15. Ráckeresztúr
16. Rácalmás

A tabella pillanatnyi állása:

fdagard161202

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM