Megye I. U19: Elhúzott a Nádasdladány ‘B’, a négy üldöző nagy csatában

Fejér megye, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Fejér megye első osztályának ifi bajnokságát veretlenül vezeti Nádasdladány ‘B’ csapata. A második és az ötödik helyezett között négy pont csupán a különbség.

Tetemes előnyre tett szert a téli szünetre a Nádasdladány ‘B’. A listavezető kilenc ponttal vezet a Kápolnásnyék előtt. Az éllovas mindössze kétszer játszott döntetlent, érdekesség, hogy mindkétszer alsóházi csapat szerzett pontot ellene, nevezetesen a Tordas és a Mór.

Habár a bajnoki cím már most eldőlni látszik, a dobogó két másik kiadó fokára még négy gárda is eséllyel pályázik. A Kápolnásnyék 32 pontot gyűjtött, ennél csak egy egységgel van kevesebb az Iváncsa és a Velence neve mellett. A Bicske 28 egységgel áll az ötödik helyen, így mindössze négy pont választja el a kék-sárgákat az ezüstérmes pozíciótól.

Az utolsó két helyen e pillanatban a Polgárdi és a Pusztavám áll. Az előbbi együttes még könnyen elmozdulhat előrefelé, hiszen két pontos a lemaradása a Lajoskomárommal szemben, a Pusztavám helyzete viszont igencsak reménytelennek tűnik, hiszen csupán két pontot szerzett ősszel a csapat

Az összetett góllövőlistát a nádasdladányi Ács Krisztián vezeti elképesztő fölénnyel, 28 gólt vágott az agilis csatár. A második helyen az iváncsai Spánitz Levente és a felcsúti Tóth Gábor áll 17-17 találattal.

ifitab161126

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM