Címke: beszámoló
A Pákozd legyőzésével feljutott a Pátka a megyei első osztályba!
Történelmi sikert hajtott végre a pátkai csapat vasárnap. A Pákozd legyőzésével behozhatatlan előnyre tett szert a megye kettes Osz-Car csoport listavezetője üldözőivel szemben, így magasabb osztályba léphet a Pátka.
Korai gól döntött a Bodajk javára Kápolnásnyéken
A vendégek már a negyedik percben megszerezték a vezetést, amely döntőnek bizonyult. A minden erejével támadó hazai csapat rohamai ellen hősiesen védekezett a Bodajk, mely sikeresen kihúzta kapott gól nélkül.
Zsinórban a negyedik rovást is bevéste mindkét adonyi csapat
Miután az adonyi ifi csapat szombaton 6-4-es győzelmet aratott, a felnőtt csapat sem szakította meg győzelmi sorozatát Enying ellen.
Fontos mérkőzést nyert a Szár a Tordas ellen
A hatvan percet emberelőnyben futballozó Szár kulcsfontosságú három pontot szerzett a bennmaradás szempontjából, így alighanem jövőre is az első osztályban folytathatja a csapat.
Meglepően simán nyert a Bicske Martonvásáron
Bár rangadónak indult a két csapat találkozója, a korai vendég gól alaposan meglepte a hazaiakat. Az egész mérkőzésen jobban futballozó Bicske könnyed győzelmet aratott.
Megye II: Visszaállt az élre az Aba-Sárvíz, nyert a Bakonycsernye
Az Agárdi Termál csoport élére visszakerült az Aba, miután magabiztosan legyőzte a Nagykarácsonyt. A Pátka bebiztosította bajnoki címét az Osz-Car csoportban, a Videoton Baráti Kör pedig immáron biztos kieső.
Nyolcgólos mérkőzést nyert a Vajta a mezőfalvaiak ellen
A hazaiak gyenge kezdését kihasználva kétgólos előnyre tett szert a vendég Mezőfalva II., ám a második félidőben Kovács Dávid vezérletével megfordította a mérkőzést a Vajta.
Három góllal nyert a Pákozd az Etyek ellen
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ám a második félidei jó teljesítményének köszönhetően otthon tartotta mindhárom pontot a hazai csapat.
Egy hatossal küldte haza a Csókakőt a bajnok Ikarus
A múlt héten bajnoki címet szerző Ikarus-Maroshegy nem engedett ki a feljutás bebiztosítása után sem, és magabiztosan legyőzte a Csókakő együttesét.
Meglepetés: Mezőfalvai győzelem az Ercsi ellen
Már-már úgy tűnt, a két remek passzban lévő együttes csatája gól nélküli döntetlennel ér véget, ám a hazaiak a hajrában megrázták magukat, és otthon tartották a pontokat.









