Nyolcgólos mérkőzést nyert a Vajta a mezőfalvaiak ellen

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A hazaiak gyenge kezdését kihasználva kétgólos előnyre tett szert a vendég Mezőfalva II., ám a második félidőben Kovács Dávid vezérletével megfordította a mérkőzést a Vajta.

Csonka Csaba, a Vajta edzője a következőképp számolt be a mérkőzésről:
“A találkozó barátságtalan időben kezdődött. Aki késve érkezett, nem láthatta a hazai csapat vesszőfutását. A 15. percig néhány játékos  nem biztos, hogy tudta, milyen rendezvényen van. Minden a vendég csapatról szólt. A kipattanók, a kirúgások, a párharcok, minden csak az övék volt.

A 11. percben Rabijász szép csellel becsapta védőjét, majd a hosszú sarokba vágta a labdát. Úgy látszott, ez ébresztőt fújt, de nem. A bizakodásra Kovács D. helyzete adott okot, de miután tisztára játszotta magát, mellé lőtte a labdát. A 15. percben Márkus gólja a nézők optimizmusát látszott sárba döngölni. A 21. percben Kovács D. újfent tisztára játszotta magát, ezúttal azonban nem hibázott. A félidő hátralevő részében a hazaiak próbáltak “vissza jönni a meccsbe”. Ezt példázta még egy kimaradt lehetőségük.

A második félidő történései előtt viszont (így utólag) értetlenül álltunk. Ekkor mintha egy teljesen más hazai csapat jött volna ki a pályára. A 47. percben egy okos emelést Polyák S. bólintott a kapuba. Az 55. percben ismét Kovács D. volt eredményes. Ekkor már az egész játékot a hazaiak uralták, minden csapatrészében felülmúlva ellenfelüket. A 74. és a 76. percben szerzett találatok pedig bebiztosították a győzelmet. A 85. percben Handa növelhette volna a hazaiak előnyét. Lövését a vendégek kapusa gyors vetődéssel hárította. A 90. percben Márok szépített.

Összességében a hazaiak második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően teljesen megérdemelten szerezték meg a győzelmet a jó játékerőt képviselő vendégekkel szemben.

Csak az ember kicsit elgondolkodik hol voltak az első húsz percben a hazaiak?”

Vajta – Mezőfalva II. 5-3 (1-2)
Vajta, vezette: Szabó Gyula (Mogyorósi Tibor, Kolonics Richárd)

Vajta: Joháczi – Juhász, Tángli Cs., Rupa, Polyák S. (Handa), Kovács D., Kovács N. (Meister G.), Szalai, Tángli G., Sinka, Fehér. Technikai vezető: Csonka Csaba.
Mezőfalva II.: Szabó T. (Orosz) – Jeney, Simon N., Petrovics, Tóth Z. (Gergelyfi), Sági, Ágoston, Márkus, Rabijász, Topp (Vörös), Márok. Vezetőedző: Simon József Attila

Gól: Kovács D. (21′, 55′, 74′, 76′), Polyák S. (47′) illetve: Rabijász (11′), Márkus (15′), Márok (90′)

Ajánlott cikkek:

 

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM