Polyák duplájával nyert a Vajta Mezőszilason

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hétvégén a hetedik helyen álló Vajta a két hellyel előkelőbb pozícióban szereplő Mezőszilas otthonába látogatott. Az ellentétes félidők mérkőzésén Polyák duplája döntött a vendégek javára.

Csonka Csaba, a Vajta edzője a következőképpen fogalmazta meg a látottakat:
“Gyönyörű tavaszi időben került sor a mérkőzésre a szép számú, elsősorban vendég szurkolók előtt. A nézők sajnos igen gyenge első félidőt láthattak. Egy-két szabálytalanságtól eltekintve a szó szoros értelmében semmi nem történt. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy három passz nem ment egymás után azonos mezben játszó játékoshoz.

A térfélcsere után változott a játék képe. A 48. percben egy szögletrúgás után a tétovázó védők között Polyák S. szerezte meg a vezetést a Vajtának. Ezt követően a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak. A mezőnyben hatalmas birkózás alakult ki. Minden labdáért nagyon meg kellett küzdeni. A félidő közepén egy beadás után a hazaiak csatára tiszta helyzetben mellé fejelt. A 78. percben szerzett Polyák S. gól eldönteni látszott a mérkőzést. Különösen úgy, hogy a 82. percben második sárgával kiállították a hazaiaktól Szilágyit. A következő percben tizenegyeshez jutott a Szilas. A lövést Joháczi gyors vetődéssel kiütötte. Ekkor már mindenki úgy gondolta, hogy vége. A 84. percben azonban egy rossz ütemű becsúszás után ismét tizenegyeshez jutottak a hazaiak, melyet a kapusuk magabiztosan értékesített. A hátralevő időt már kihúzták a vendégek.

Összességében  nagyon gyenge első félidő után, egy egész élvezetes második félidőt követően a vajtaiak egységesebb csapatjátékuknak köszönhetően vitték el a három pontot.”

Mezőszilas – Vajta 1-2 (0-0)
Mezőszilas, vezette: Somogyvári Attila (Dolmány Tamás, Kovács Márk)

Mezőszilas: Kotsis – Szegedi, Sülyi, Szilágyi, Paulovics, Csendes, Kutasi, Nagy Z., Ferencz (Bajor), Virág (Pajor), Szilágyi.
Vajta: Joháczi – Juhász, Tángli Cs., Rupa S., Poláyk S., Kovács D., Kovács N., Kovács M., Szalai R., Tángli G., Sinka. Technikai vezető: Csonka Csaba

Gól: Kotsis (84′, 11-esből) illetve: Polyák S. (48′, 74′)
Sárga lap: 2-3
Kiállítva: Szilágyi (82′, Mezőszilas)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM