Takács Viktor: Új kihívást találtam Bodajkon!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Pátka játékos-edzője Takács Viktor nehéz döntést hozott meg, amikor úgy döntött, elhagyja a Pátka csapatát. Lapunk rövid interjút készített a gólerős támadóval.

A nyári átigazolási szezon első szenzációját Takács Viktor, a Pátka játékos-edzőjének átigazolása szolgáltatja. A gólerős játékos történelmi tettet hajtott végre a Pátkával, melyet a 2015/2016-os szezonban bajnoki címhez segítette. A klub története során először szerepelhetett a Megyei I. osztályban, a nehéz szezonkezdet után végül sikerült kiharcolnia a pátkaiaknak a bennmaradást.

Bár úgy tűnt, éppen a közösség összetartó ereje az egyik fő oka annak, hogy a Pátka bennmaradt, tavasszal már sejteni lehetett, hogy komoly változások történhetnek a csapat háza táján, mivel több játékos is komoly ajánlatot kapott. Mégis valósággal bombaként robbant a hír, hogy a játékos-edző Takács Viktor elköszön a pátkaiaktól, és Bodajkra teszi át székhelyét. Lapunk villáminterjú keretein belül kérdezte meg Takács Viktort, mi áll döntésének hátterében.

“Űgy tűnt, hogy Megy II-ben fog indulni a Pátka, mivel van aki eligazol, vannak visszavonulók, illetve olyanok, akik munka miatt nem tudjak folytatni a csapatnál, erősítésre pedig nem volt lehetőség. Emiatt azt a döntést hoztam, hogy új kihívást keresek!

Nagyon szép időszakot töltöttem Pátkán, bajnokok lettünk a Megye II-ben, bennmaradtunk Megye I-ben, Megyei kupadöntőig jutottunk, tették a játékosok mindezt ellenszolgáltatások nélkül!

Nagyon nehezen hoztam meg ezt a döntést! Fontos, hogy Pátkán ne essen szét minden, remélem sikerül erre megfelelő megoldást találni. Lesznek, akik velem tartanak, de erről egyelőre nem szeretnék beszélni. Ezúton is köszönök mindent a játékosoknak, vezetőknek és szurkolóknak, nagyon sok szép emlékkel állok tovább!” – mondta Takács Viktor

Takács Viktor szép emlékeket szerzett a Pátkán töltött évek alatt - fotó: bbse.hu
Takács Viktor szép emlékeket szerzett a Pátkán töltött évek alatt – fotó: bbse.hu

Bodajkon tehát komoly csapat van épülőben, ám az elmúlt évek tapasztalatai alapján erősen kérdéses, hogy sikerül-e valóban bajnokesélyes csapatot építenie a bodajkiaknak.

A Pátka gyakorlatilag 100%, hogy a Megye II-ben indul az ősszel, és jelenleg lázasan keresik a távozók pótlására a játékosokat. Várhatóan két játékos visszavonul, és legalább 5-6 pátkai labdarúgó eligazol.

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM