Sinka bombájával két pontra megközelítette az éllovast a Vajta!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vasárnap Előszálláson vendégeskedett a pillanatnyilag ezüstérmes pozícióban tanyázó Vajta. Sokáig úgy tűnt, megosztoznak a felek a pontokon, ám nagyot hajráztak a vendégek.

A Vajta tudósítója így fogalmazott:
“Már a harmadik percben könnyedén megszerezhette volna a vezetést a Vajta. Sinka csent el egy labdát húsz méterre az Előszállás kapujától, ám Sinka hiába vezethette egy az egyben kapura a labdát, nem tudott túljárni az ex-vajtai hálóőr, Húsvéth eszén. A félidő derekán azonban nagyot hibázott a hazaiak portása, amikor Csányi beadása után kiejtette a labdát, az érkező Orsós pedig a léc alá vágta. Az előny tudatában számos lehetőséget elszórakozott a vendég gárda, amely megbosszulta magát. Öt perccel a szünet előtt Bánóczki nyerte meg a futóversenyt védőjével szemben, majd higgadtan kilőtte a hosszú alsót. Döntetlen állásnál cseréltek térfelet a csapatok.

Előszállás - Vajta

kép 1 / 9

A szünet után akadozott a Vajta támadójátéka. Az Előszállás láthatólag megelégedett volna az egy ponttal, nem is siettették a játékot. A vendégek cserékkel próbálták felrázni csapatukat. A vezetéshez azonban nem egy frissen beállt játékos, hanem a “tékozló fiú”, Sinka juttatta a Vajtát: hihetetlen nagy gólt lőtt a hosszú felsőbe a tizenhatos sarkáról, Húsvéthnak esélye sem volt. A vendégek végül egy furcsa találttal döntötték el a pontok sorsát. Tóth szögletét Orsós üresen vehette át a tizenhatoson belül, kapura is küldte a labdát. A játékszer kipattant ugyan a kapufáról, ám onnan egy védőről a bal alsóba pattogott a játékszer. A játékvezető emberbaráti szeretetet tanúsítva a vajtai kapitánynak, Polyáknak írta a találatot.

Küzdelmes mérkőzésen húzta be a kötelező győzelmet a Vajta, mely kihasználta ezzel, hogy közvetlen riválisai, a listavezető Mezőszilas és a harmadik Cece remizett. A Vajta hátrányát két pontra faragta az éllovassal szemben.

Előszállás – Vajta 1-3 (1-1)
Előszállás, vezette: Pekker B.

Előszállás: Húsvéth – Ecsedi, Balogh N., Kiss Gy., Béres, Bánóczki, Kiss A., Kis, Kercza, Bognár, Vászon G. (Farkas P. 74.).
Vajta: Joháczi – Szalai, Móri (Tóth B. 62.), Orsós, Polyák, Sinka, Kovács D. (Bosnyák 74.), Kovács M. (Kovács N. 55.), Tángli (Handa 89.), Rupa, Csányi.

Gól: Bánóczki (40.) illetve: Orsós (17.), Sinka (78.), Polyák (85.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM