Remek hajrával nyert a Bodajk Lepsényben

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Gyors gólváltást követően a Lepsény ragadta magához a vezetést, és sokáig úgy tűnt, győzelemmel zárják a szezont. A végén azonban nagyot hajrázott a Bodajk, és Erdei révén megfordította a meccset.

Kovács Zoltán, a Bodajk SE edzője így összegezte a látottakat:
“Gratulálok a csapatnak, együtt voltunk és akartunk. Az első húsz percben voltak problémáink a védekezéssel. Nem tudtuk lezárni a széleket. Először jobb, majd a bal oldali hibából is gólt kaptunk, és voltak még meleg pillanatok a kapunk előtt. Ebben az időszakban többet foglalkoztunk a játékvezető vitatható döntéseivel, mint a játékkal. Ezeket átvészeltük, és kezdtünk kiegyenesedni, a félidő végére már többet volt nálunk a labda és átvettük az irányítást.

Fokoztuk az iramot a második félidőben, ellenfelünk fölé nőttünk, feljavult a hátsó alakzat, bátrabban léptünk be a játékba hátulról, ami helyzetekben és gólokban is megmutatkozott. Nagyon jó teljesítményt nyújtottak fiatal cseréink is, sokat lendítettek a játékunkon valamint ki kell emelnem Erdei Ferit a három góljáért. Gratulálok még egyszer az egész csapatnak, és köszönet az egész éves teljesítményért. Hajrá Bodajk!”

LMSK – Bodajk SE 2-3 (2-1)
Lepsény, vezette: Almádi Sándor (Molnár Tibor, Obuch Zoltán)

LMSK: Takács L. – Gyenis, Dicső (Iliás), Zalatnai, Szántó (Szente), Kovács I., Cziczinger, Horváth A., Nyikos (Bagó), Sütő, Baráth (Szipőcs). Technikai vezető: Nasta László, Bozsoki Ferenc
Bodajk: Papp – Osváth (Jung), Bregócs, Polczer, Palkovics, Kovács T., Németh D., Magyar, Hársádi, Erdei G. (Székelyföldi), Erdei F. Edző: Kovács Zoltán
Gól: Nyikos (4′), Sütő (12′) illetve: Erdei F. (8′, 78′, 81′)
Sárga lap: 2-2
Kiállítva: Magyar (86′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM