Kategória: NB III
Két gólt hozott Bicskén a Lipót Pékség vendégjátéka
Az első találat szabadrúgásból született. A Bicske tudósítója így írt: “Ahogy előzetesen várható volt, mindenképpen bravúrral ért volna fel a bicskei győzelem a vasárnap kora délutáni NB III-as bajnoki mérkőzésen, […]
Sötét góljával győzte le a Bicske a Veszprémet
A hajrá elején született a mindent eldöntő találat. A Bicske tudósítója így írt: “Kiélezett mérkőzést vártak a szurkolók vasárnap délután Bicskén, ahol a 10. helyen álló Bicskei TC a 9. […]
Legyőzte a Kecskemétet az Iváncsa!
Vallejos büntetője döntötte el a 3 pont sorsát végérvényesen. Bozai Attila így írt az Iváncsa részéről: “A hétvégén Kecskemétre utaztunk, ahol nagyon nehéz mérkőzés várt csapatunkra. A hazaiaknál komoly változások […]
Aradi triplájával győzelemre vezette az Iváncsát
Kezdő játékos távozott az utolsó pillanatban Iváncsáról, mégis legyőzte a csapat a Kelen SC-t. Dániel Csaba, az Iváncsa elsőszámú kapusa eligazolt a klubtól. Domján Attila, a tréner így összegezte az […]
NB III: Egy csoportban az Iváncsa és a Dunaújváros
Ismét összecsaphat egymással bajnoki mérkőzésen a két Fejér megyei gárda. A 16 csapatos NB III-as bajnokságban olyan ellenfelei lesznek a Fejér megyei csapatoknak, mint a a Kecsekmét, a Honvéd FC […]
Iváncsa: 7 távozó, 2 érkező
Büki és Bartha sem lesz a keret tagja. Az Iváncsa honlapján a következő közlemény jelent meg: “Felnőtt csapatunk június 26-án, szerdán kezdte meg a felkészülést a következő idényre. A tervek […]
Dunaújvárosban is nyert az Iváncsa!
Szomszédvár rangadóra került sor az NB III Közép csoportjában szombaton. Az iváncsai Balogh László és a dunaújvárosi Tóth Tibor is duplázott, mégsem döntetlen lett az eredmény…
Az Iváncsa győzelemmel kezdte a tavaszt!
Magabiztos diadalnak örülhetett az Iváncsa a hétvégén, mely a három pont begyűjtésével továbbra is tapad az NB III Közép csoportjának élmezőnyére!
Iváncsa: Döntetlen Budapeseten!
Az Iváncsa KSE döntetlennel zárta a felkészülési mérkőzések sorát. A hétvégén már tétmérkőzésen lép pályára Domján Attila legénysége.
Hűha! Kiütéssel verte az Iváncsa a Főnxiet!
Megszületett a folyamatosan formálódó Iváncsa első győzelme a felkészülési időszak alatt, ráadásul nem is akárki ellen: A Megye II-es bajnoki címre áhítozó Főnixet hagyta helyben Domján Attila csapata.