Győzelemmel felérő döntetlen ért el az Adony a Kisláng otthonában

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A biztos bronzérmes Kisláng utolsó hazai mérkőzésén a zsinórban öt mecset nyerő Adony együttesét fogadta, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás. A kilátogató nézőknek nem is kellett csalódnia.

Csorba József, az adonyi edző így összegezte gondolatait:
“A Kisláng a tabella harmadik helyét foglalta el, míg az adonyiak a kilencedik helyen álltak a forduló előtt. Ennek megfelelően a Kisláng csapata a mérkőzés elején erős rohamot indított, melyből ki is alakult néhány lehetőség, ám az adonyiak fegyelmezett védekezésének köszönhetően ezek nem vezettek gólig. Sőt, egy adonyi kontratámadás után egy kapu elé érkező bedobást a szemfüles Szabó Balázs remek érzékkel csúsztatott a tehetetlen kapus mellett a hosszú sarokba. Az 1-0-ás adonyi vezetést követően az első félidő végig a kislángiak támadásával telt. A félidő utolsó percében végül szintén egy bedobásból kialakult helyzet után kiegyenlítettek a hazaiak.

Az 1-1-es félidő után a második játékrészben a kislángiak – ha lehetett ezt egyáltalán fokozni – még erősebben támadtak, ám az adonyi csapatban több rutinos játékos is szerepelt, akik fejben olvasták a játékot és az adonyi szívvel együtt ez elég volt a döntetlen megtartásához. A győzelemmel felérő eredmény a csapat minden tagjának teljesítményét dicséri.”

A záró fordulóban az Adony hazai pályán játszik a Nagykarácsonnyal, míg a Kisláng Kálozon búcsúztatja a szezont.

Szántó Patrik emelése fölé ment
Az adonyi Szántó Patrik emelése fölé ment

Kisláng – Adony 1-1 (1-1)
Vezette: Krajcsovics Adrián (Nagy László István, Kovács Gábor)

Kisláng: Kertész – Árki, Komlós, Gergely (Rehák), Balogh Z. (Farkas M.), Dudar K., Simon I. (Takács T.), Kovács T., Dudar E., Lovizer (Fekete A.), Willerding.
Adony: Broschek – Nebucz, Pálinkás, Oláh F., Szántó I., Auer, Csucsai, Szabó B. (Bere), Erdei, Szántó P., Varga Z. Vezetőedző: Csorba József

Gól: Simon I. (45′) illetve: Simon I. (25′, öngól)
Sárga lap: 1-3

Kisláng - Adony

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM