Egy lépésre az Iváncsa II-Beloiannisz a bajnoki címtől!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hozta a kötelezőt az Iváncsa II-Beloiannisz a létszámhiányosan kiálló Előszállás ellen, így karnyújtásnyira került a feljutástól.

Az Iváncsa II-Beloiannisz tudósítója így számolt be a mérkőzésről:
“Újabb, utolsó előtti lépést tettünk a bajnoki cím felé vezető úton. Nem volt könnyű, nem volt szép, de a végén felkerült a táblára az a három pont, ami számít. A többit jobb, ha elfelejtjük.

Az előzmények nem sok jót ígértek a vendég Előszállás csapatának, hisz mind a pillanatnyi forma, mind az őszi nagyon sima Beloianniszi siker könnyű hazai sikert vetített előre. Ehhez társult az az újabb fejlemény, hogy a vendégek csak tíz fővel jelentek meg a mérkőzésre, ami több hazai szurkolónak nagy csalódás volt, hiszen borítékolható volt, hogy nem lesz valami szép meccs ebből. Úgy is lett!

Az Előszállás, ahogy mondani szokás, leparkolta a buszt a kapu elé – nem mintha lett volna más választásuk – a hazaiak pedig az elsőtől az utolsó pillanatig támadtak. A labda pillanatokig volt csak a vendégeknél, de a betömörödő védekezés miatt nem sok helyzet alakult ki. Az ilyenkor használható recept szerint László átlövésből szerzett bomba góljával szereztük meg a vezetést a 17. percben, majd Fülöp szemfüles góljával el is dőlt a mérkőzés a 35. percben. Az Előszállás végig tartotta magát, az idővel is játszva stabilan állt a lábán, amivel láthatóan meg is elégedtek.

A második félidő eleje hozott még egy szép kiugratásból előkészített Tamon gólt, egy szabályosnak tűnő meg nem adott hazai gólt, valamint két egyértelmű meg nem ítélt büntetőt a hazaiak részére. A mérkőzés teljesen ellaposodott, amikor az előszállásiak megérezve a hazaiak kihagyását, két kontrát is gólveszélyes szituációig vittek, és csak Szilágyi kapus bravúrjának köszönhetjük, hogy nem sikerült szépíteniük. Valójában a három pont megszerzése egy pillanatig sem forgott veszélyben, és a győzelmünknek köszönhetően az is biztossá vált, hogy másodiknál rosszabb helyen már nem végezhetünk. Az i-re a pontot vasárnap Cecén tehetjük fel, de ahhoz nyilván a hazaiaknak is lesz egy-két szavuk.”

Iváncsa II.-Beloiannisz – Előszállás 3-0 (2-0)
Vezette: Nagy Károly (Kiss Gábor, Kovács Márk)

Iváncsa II.-Beloiannisz: Szilágyi D. – Kovács A. (Lepsényi), Szedlák R. (Restár), László, Baka B. (Páhi), Baka G., Sztefopulosz (Kovács M.), Mágocs, Tamon, Fülöp, Ruzsás.
Előszállás: Szalai T. – Ecsedi, Nagy G., Csontos, Balogh N., Kiss Gy., Bognár P., Bognár M., Bánóczki, Csuka.

Gól: László (17′), Fülöp (35′), Tamon (61′)
Sárga lap: 0-0

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM