A cserék döntötték el a Gárdony-Velence rangadót

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Korán emberhátrányba került a hazai csapat, ám sokáig úgy tűnt, nem tudja kihasználni a létszámfölényt a bajnoki címre hajtó Velence. A friss játékosok azonban új lendületet adtak a vendégeknek.

Egyértelműen a Velence várta esélyesként a rangadót. A két együttes tabellán elfoglalt helyezése, pillanatnyi formája, és motiváltsága is a velenceiek mellett szólt. Pavlik József csapata egy győzelemmel ha csak átmenetileg is, de az élre kerülhetett, míg a gárdonyiaknak már meglehetősen kis esélye maradt a fordulót megelőzően a dobogóra.

Meglepően kevés néző előtt kezdődött meg a találkozó. A játékvezető a kezdetektől engedte a kemény játékot, amelyet ki is használtak a csapatok. A sokszor már túlságosan kemény belépők következtében aláfordult Knausz bokája, akit már az első félidő közepén le kellett cserélni. A Velence ezzel együtt egyik leghatékonyabb fegyverét, a hosszú bedobások utáni lehetőségeket is elveszítette. Cserként Süveges állt be. A sérülést követően tovább fokozódott a mérkőzés küzdelmes jellege. Ennek ellenére nem nyúlt sokszor a zsebéhez a játékvezető az első félidő során. Egy felesleges, a Velence tizenhatosánál elkövetett szabálytalanságot követően azonban Pápainak felmutatott egy sárga cédulát Lak Balázs, ami mint utóbb kiderült, komoly jelentőséggel rendelkezett. Egy meg nem ítélt szabadrúgást követően, melyet hevesen reklamáltak a hazaiak, Pápai törlesztett, sárga lapot érően állította meg ellenfelét. Mivel ez neki a második volt, villant a piros! Az emberelőnyt a szünetig azonban már nem tudta kihasználni a Velence, csupán egy újabb sárga jegyezhető fel, melyet Király János kapott.

A második félidőben ránézésre egyáltalán nem látszott a játék képén, hogy többen vannak a vendégek. Bognár kapufájáig jutott, gólt azonban bő negyed órán át nem tudott szerezni a Velence. Így aztán vendégek edzője cserére szánta el magát, Szalait és Csikeszt küldte pályára, Kanyó és Bognár helyén. Több néző kérdőre is vonta a mester szakértelmét, ám két perccel később már csillapodtak a kritikus hangok, hiszen éppen a két perccel korábban beállt Szalai csúsztatott az ötösről egy szögletet Heim mellett a hálóba. A bekapott gól ellenére nem adta fel a hazai csapat, és mindent egy lapra feltéve kitámadott. A kontralehetőséget ki is használta a Velence, és Király Péter passza után újabb cserejátékos, Süveges pofozta közelről a kapuba a labdát. A három pont sorsa két perccel a lefújás előtt végérvényesen eldőlt, amikor Szalai cselezgetett az alapvonalon, középre tett labdájába szerencsétlenül ért bele Kocsis, becsúszó lábáról saját kapujába pattogott a játékszer.

A rangadón leginkább a párharcok, a küzdelem és a hajtás dominált a látványos technikai megoldások helyett. A Velence ha nehezen is, de kihasználta az emberelőnyt. Hátránya továbbra is egy pont a tabellán, miután az Iváncsa is nyerni tudott a Lajoskomárom ellen. A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő jövő héten a Sárszentmiklós ellen javíthat, a Velence pedig a Mórral játszik újabb rangadót.

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Velence 0-3 (0-0)
Agárdi Parkerdő, vezette: Lak Balázs (Nagy Márk, Hegedűs László)

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim – Kocsis, Burucz, Pápai, Hanák, Tóth T., Bognár Gy., Szabó G., Klauz (Oláh 61′), Pleszkán, Sowunmi A. Vezetőedző: Oláh Attila.
Velence: Puhnyák – Ambrus, Kanyó (Csikesz 63′), Totsche, Knausz (Süveges 26′), Kovács K., Schäffer, Király P. (Fésű 75′), Király J. (Kamocsa 80′), Dukon, Bognár I (Szalai 63′). Vezetőedző: Pavlik József.

Gól: Szalai (65′), Süveges (73′), Kocsis (88′, öngól)
Sárga lap: 0-2
Kiállítva: Pápai (35′, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM