Hozta a kötelezőt a Mór a sereghajtó Pusztavám otthonában

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Tisztességgel helytállt a Pusztavám a szomszédos Mór elleni találkozón. A hazaiak hősiesen állták a sarat, ám mindkét félidő végén megbüntette védelmi megingásukat vendég együttes.

A Mór arra készült, hogy egy újabb győzelemmel egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy az év végén dobogón végezzen, míg a pusztavámiaknak pontot, vagy pontokat kellett volna szereznie a bennmaradás érdekében. A Pusztavám március közepén tudott utoljára pontot szerezni, akkor a Sárszentmiklóst győzték le. A Mór viszont remek formában várta az ütközetet, hiszen legutóbb hatot rúgtak a Szárnak.

Mintegy kétszáz néző előtt kezdődött meg Hajdu Balázs sípszavára a szomszédvárak csatája. A móriak domináltak, ám a hazaiak sokáig úgy tűnt, kihúzzák kapott gól nélkül az első félidőt, ám hét perccel a szünet előtt végül megtört a gólcsend. A pusztavámi védők nem értették meg egymást, késlekedtek a felszabadítással. A játékszer a móri Vajda elé került, aki a tizenhatoson átvette a labdát, majd egy igazítás után a jobb alsóba küldte.

A második félidőben nem változott sokat a játék képe. Hiába képvisel papíron sokkal nagyobb játékerőt a Mór, nem tudtak megnyugtató előnyre szert tenni egészen a 83. percig. Ekkor egy sarokrúgást követően még sikerült felszabadítania a hazaiaknak, ám a kipattanó móri játékoshoz került. Bátki a kapu elé küldte vissza a labdát, Handl pedig érkezett, és fejjel juttatta a bőrt a kapu bal oldalába, kialakítva a 0-2-es végeredményt.

Az összességében sokkal veszélyesebb a vártnál valamivel nehezebben, de hozta a kötelezőt. A Pusztavám tisztességgel helytállt jobb erőkből álló riválisával szemben. Szombaton Velence-Mór rangadót rendeznek, melyen matematikailag is bebiztosíthatja harmadik helyét a móri együttes. A Pusztavám Sárosdon tarthatja életben egy győzelemmel az egyre halványabb bennmaradási esélyeit.

Pusztavám – Mór 0-2 (0-1)
Pusztavám, 200 néző. Vezette: Hajdu Balázs (Tóth Bence, Szatmári István)

Pusztavám: Hadnagy – Fülöp (Jullich), Rozembaum (Netzkár), Kertai, Czéh, Nagy G. (Bedő), Magosi, Katóka M., Zséfár, Molnár A. (Veress), Katóka R. Vezetőedző: Kocsis Jenő
Mór: Kiss – Bátki, Végvári, Handl, Tar, Kaszás, Klémán (Perina), Mayer (Gál), Cseszneki, Kőbányai (Joó), Vajda. Vezetőedző: Horváth Zoltán

Gól: Vajda (38′), Handl (83′)
Sárga lap: 2-1

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM