Nagy küzdelemben nyert a Vajta Kisapostagon!

Egyéb, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A lelkes Kisapostag alaposan megnehezítette a bajnoki címre áhítozó Vajta dolgát. A hazaiak hatalmas szabadrúgásgóllal vezetést szereztek, ifj. Kovács N. vezérletével fordítottak a vajtaiak.

Mindkét fél írt tudósítást a találkozóról. Előbb a hazaiak, aztán a vendégek írását közöljük.

A Kisapostag tudósítója így fogalmazott:
“A Horfer Serleg Dél Megye III. osztály Felnőtt csoportjának 21. fordulójában a hetedik és felfelé tartó Kisapostag a lista élvonalában futballozó Vajta együttesét fogadta. Az első félidőben erős védekezéssel állta a sarat a hazai együttes, sőt a 39. percben Csima László remekül eltalált, 20 méteres bal oldali szabadrúgás góljával még vezetést is szereztek a Duna-partiak, 1-0. A folytatásban kisebb vendég mezőnyfölény mellett a szünetig már nem változott az eredmény.

A szünetet követően tovább fokozódott a vajtai nyomás. A több helyzetet kialakító vizitáló gárda a 72. percre találta meg a hazai védelem gyenge pontját. Kovács Nándor 16-oson belüli ráfordulásával egyenlített a sárvízi csapat, 1-1. A 78. percben a kisapostagi kapu előtt pattogó labdát talált el jó ütemben a pihenő után becserélt vajtai játékos. Az első lövést még hárította Hegedűs Sándor hálóőr, de a második lövés már a gólvonalon túlra szállt, 1-2. A találkozó végéig több veszélyes helyzetet is kialakított Vajta, azonban az előnyt már nem tudta növelni. Bő 70 percet szenvedve Vajta a listapozíciónak megfelelő eredménnyel, és három ponttal távozott Kisapostagról.”

A Vajta részéről Csonka Csaba így tudósított:
Hideg, kellemetlen időben került sor a találkozóra. Már az első támadásból gólt szerezhettünk volna. Joháczi kirúgását követően Sinka csúsztatott a kapu fölé. Pár perc múlva Kovács D. lövését tolta kapu mellé a hazaiak kapusa. Ekkor talán úgy gondoltuk meglesz a mérkőzés. Nem így alakult. Az átadások nem sikerültek, az indításokkal pedig egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni. A hazaiak pedig jöttek és egyre veszélyesebben. A 39. percben pedig megszerezték a vezetést. Egy baloldali szabadrúgást Csima vágott szinte védhetetlenül a hosszú felsőbe.

A második játékrész ott folytatódott ahol az első abbamaradt. Szinte semmi nem sikerült. Ha esetleg eljutottunk a kapuig vagy a kapus hárított vagy a mi rontottuk el. Szenvedtünk, nem kicsit. Aki volt már ilyen helyzetben tudja, aki nem annak elmondom, hogy milyen tehetetlennek érzi magát az ember a kispadon. Látom, tudom mit és hogyan kéne csinálni. Aki a pályán van ő is látja és tudja. DE nem és nem megy. A játékosok feszültek, idegesek.

A 72. percben aztán jött a csoda (higgyék el nekem ez az volt) ifj. Kovács N. lövése a kapuban kötött ki. Kicsit talán megnyugodtunk. A fiúk megérezték hogy meglehet a győzelem . A 78. percben ifj. Kovács N. lövését a hazaiak hálóőre ugyan hárította de a kipattanó ismét elé került és másodszor már nem hibázott. VEZETTÜNK és ehhez a végéig ragaszkodtunk és nagyon vigyáztunk rá.

Összességében nagyon gyenge játékkal sikerült megszerezni a három pontot a szimpatikus csapat benyomását keltő, második félidőben védekezésre berendezkedő Kisapostaggal szemben. Ugyanakkor szeretném megköszönni a fiúknak, hogy hittek magukban és abban hogy meglehet ez a mérkőzés. Ez a győzelem az akarat diadala volt. Az az igazi csapat, amelyik gyenge játékkal is tudja hozni a három pontot. Ők szombaton hozták. Köszönöm.”

Ifj. Kovács N. (jobbra feketében) vezérletével nyert a Vajta Kisapostagon
Ifj. Kovács N. (jobbra feketében) vezérletével nyert a Vajta Kisapostagon. FOTÓK >>

Kisapostag – Vajta 1-2 (1-0)
Kisapostag, 70 néző. Vezette: Szűcs Zoltán (Koczka László, Kasza Zsolt)

Kisapostag: Hegedűs S. – Löttös T., Szalai Zs., Pék T. (Major T. 44′), Trifu N., Csima L., Dénes J., Szőcs A. (Hruby T. 85′), Varjas Cs., Berczeli K., Törjék V. Edző: Sági Csaba
Vajta: Joháczi G. (Fehér I. 76′) – Szalai R., Polyák S., Rupa S. – Móri K. (ifj. Kovács N 46′.), Orsós Gy., Tángli G., Csányi K. – Tóth B. (Bosnyák J. 81′) – Kovács D., Sinka Z. Edző: Csonka Csaba

Gól: Csima L. (39′) illetve: ifj. Kovács Nándor (72′, 78′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM