Címke: fejér megye kettő
Megye II: Kislángon rangadó vár az Abára, a Pátka is idegenben lép pályára
A szerdai kupamérkőzés után újabb komoly megmérettetés elé néz az Aba-Sárvíz: ezúttal a harmadik helyezett Kisláng otthonába látogat a listavezető. A Pátka a múlt héten kiütéses győzelmet arató Bodajknál vendégeskedik.
Magabiztosan nyert az aranyra hajtó Mány az LMSK ellen
A rutinos Pál góljával már nyolc perc után megszerezte a vezetést a mányi csapat. A két együttes közötti különbség a hajrában csúcsosodott ki.
Újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Pátka
Egy félidőn át tartotta magát a Videoton Baráti Kör együttese Pátkán, ám a második félidei jó játékának köszönhetően hozta a papírforma eredményt az éllovas.
Nyolcgólos mérkőzésen nyert a Kápolnásnyék a Pázmánd ellen
Kápolnásnyéken is szomszédvár rangadóra került sor. A mérkőzésnek az szolgáltatott külön pikantériát, hogy a hazaiak éppen a tabellán előttük álló pázmándiakat fogadták.
Kettős győzelem az adonyi pályán
Első tavaszi hazai győzelmére készült az Adony a kupaelődöntős Szabadegyháza ellen. A kilátogató adonyi szurkolóknak nem kellett csalódnia, sőt, az ifi is otthon tartotta a pontokat.
Etyek – Bodajk képgaléria!
Nem mindennapi eseményekt láthatott az etyeki Molnár Béla Sportcentrumba kilátogató publikum. Csinos lányok felügyelték a rendet, egy kerékpáros áthajtott a pályán, amelyen tíz gól született. Képgaléria a hajtás után!
Bodajki gála Etyeken
Nagy várakozás előzte meg a forduló előtt azonos pontszámmal álló csapatok csatáját, melyre Etyeken került sor. A találkozón meglepő arányú vendég győzelem született.
Megye II: Abán és Pátkán négy, Baracson tíz gól született
Potyogtak a gólok a megye kettő vasárnapi mérkőzésein. A két csoport öt bajnokesélyesének találkozóin összesen 26 alkalommal zördült a háló. Adonyban komoly meglepetés született, a Bodajk pedig magára talált.
Megye II: Szinte biztos kiesővé vált a Kulcs a szombati játéknap után
Nem tudott élni az utolsó utáni lehetőséggel a Kulcs, hazai pályán szenvedett vereséget az Agárdi Termál csoport sereghajtója. Besnyőn a Rácalmás vendégeskedett, Nyékre pedig a Pázmánd látogatott.
Megye II: Könnyen nyerhető meccsek várnak az élmezőnyre
Komoly hátrányba kerülhet riválisaival szemben az a top csapat, amelyik nem tudja hozni a kötelezőt a hétvégén.









