Szerző: Tímár Dóra
Gólgazdag meccset nyert a Szabadbattyán a Dinnyés ellen
Igazán jól szórakozhattak a Szabadbattyánra kilátogató hazai szurkolók a hétvégén: tizenegyszer vették be egymás kapuját a csapatok, az adok-kapokból a battyániak jöttek ki jobban.
Magabiztosan nyert a Mór II a Kápolnásnyék ellen!
A megye kettes újonc győzelmével nagy lehetőségtől fosztotta meg a Kápolnásnyéket, hiszen a vendégek egy győzelemmel a tabella élére ugorhattak volna.
Szabó Miklós Márton nyilatkozata a Mány-Bodajk mérkőzés kapcsán
A Bodajk SE elnöke a Mány – Bodajk mérkőzés után üzenetet küldött stábunknak, melyben a találkozóról készült tudósítással kapcsolatos véleményét fogalmazta meg.
Pátkáról rabolt pontokat a Polgárdi
A hajráig izgalmasan alakult a Pátka és a Polgárdi ütközete, ám a végén kitámadó hazaiak végül nagy pofonba szaladtak. A vendégek közül ketten is dupláztak.
Szoros mérkőzésen győzte le a Gyúró a Tordas II csapatát
A Tordas II. hamar kétgólos hátrányba került a hétvégi derbin, ám sikerült egyenlíteniük a hazaiaknak. Végül mégis a vendégek örülhettek.
Killer Péter mesterhármasával idegenben nyert a Nagylók
A Nagylók hétgólos mérkőzésen Rácalmáson tudott diadalmaskodni, így előre lépett a táblázaton.
Felzárkózott az élmezőnyre a Bakonycsernye!
Három pontra faragta az éllovashoz képest a hátrányát a csernyei csapat, miután a hétvégén magabiztosan győzte le a Vál együttesét idegenben.
Seregélyes – Pusztaszabolcs képgaléria!
Három gól született a Seregélyes és a Pusztaszabolcs hétvégi bajnoki mérkőzésén, e mellett hétszer villant a sárga lap. A kiélezett párharcról készült képek megtekinthetők a hajtás után!
Izgalmas mérkőzésen verte a Seregélyes a Pusztaszabolcsot!
Az utolsó percig kiélezett összecsapáson a Seregélyes hátrányból fordítva tudott nyerni. A végén hősies védekezést mutatottak be a hazaiak.
Aba-Sárvíz – Bicske képgaléria!
Lehengerlő játékkal győzött Abán a bajnokesélyes Bicske. A hazaiak fél órán keresztül bírták a bicskei nyomást, utána futószalagon jöttek a vendég gólok. Képgaléria a hajtás után!









