Gólgazdag meccset nyert a Szabadbattyán a Dinnyés ellen

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Igazán jól szórakozhattak a Szabadbattyánra kilátogató hazai szurkolók a hétvégén: tizenegyszer vették be egymás kapuját a csapatok, az adok-kapokból a battyániak jöttek ki jobban.

Meglepően gyengén kezdte a szezont a Dinnyés, pont nélkül várta az ötödik fordulót. Kovács András két komolyabb változást eszközölt a kezdő csapatban: ismét játékra jelentkezett Brakszátor, valamint ezúttal az egyébként jól teljesítő Berényi helyére Tillmannt nevezte a kezdőbe kapus poszton.

A mérkőzés elején óriási ziccerbe került Brakszátor, ám hiába vitte egy az egyben a labdát a kapusra, mellé lőtt. Néhány perccel később azonban újabb lehetőség adódott a dinnyési csatár előtt, aki a második esélyt már nem hibázta el. Percekkel később azonban már a Szabadbattyán vezetett! Előbb Juhász verte meg védőjét a bal szélen, majd kilőtte a hosszú alsót, majd Balla T. lőtte meg saját maga első gólját egy szép összjáték után.

Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak. A baloldalon Brakszátor viharzott el, középre tálalt az üresen érkező Pintérhez, aki előbb elfektette a kapust, majd az üres kapuba passzolt. A félidő hátra lévő negyed órája koránt sem telt unalmasan. A meglehetősen ingatag lábakon álló dinnyési védelem kétszer is kapitulált, így kétgólos előnybe kerültek a vendéglátók.

A szünet után öt percen belül megduplázta előnyét a hazai gárda. Brakszátor rosszul visszatett labdájára csaptak le a szabadbatyániak, majd egy újabb kontra után már 6-2 volt az állás.

A fordulat az 56. percben következett, amikor Jónás játékvezető a Szabadbattyán játékosainak tiltakozása ellenére büntetőt ítélt. A tizenegyest Motel küldte laposan a kapu jobb alsó sarkába az ellentétes irányba elmozduló hálóőr mellett. Ezt követően egy szöglet utáni kipattanónál óriási bravúrt mutatott be a hazaiak kapusa, amikor Tóth egy átvétel után bombázott a jobb felső irányába, ám kipiszkálta a labdát a ficakból Zsidó. Továbbra is támadásban maradt azonban a Dinnyés, melynek meg is lett az eredménye: előbb Pintér pofozta közelről a hálóba a labdát, két gólra zárkóztak fel ezzel a vendégek. A sérülés miatt bicegő Motel a 77. percben közvetlenül lecserélése előtt az ötösre berobbanva juttatott a levegőből a hálóba egy beadást, így már 6-5-re módosult az eredmény!

A hátra lévő időszakban minden eszközt megragadtak a hazaiak, hogy húzzák az időt. A véghajrában rendszeresen a kapu helyett a szögletzászló irányába vezették a labdát, így próbálták megtartani azt. A Dinnyés komoly lehetőséget már nem tudott kidolgozni, így egy gólt megőrizve előnyéből a Szabadbattyán jött ki győztesen a csatából.

Szabadbattyán – Dinnyés 6-5 (4-2)
Szabadbattyán, vezette: Jónás Péter

Szabadbattyán: Zsidó – Blaumann, Balla K., Győry, Szimán – Kovács Gy., Herczeg, Méreg, Magda (Balogh G.) – Juhász Gy. (Kühár), Balla T.
Dinnyés: Tillmann (Berényi) – Hajdú, Rédl, Pomázy, Kovács T. – Motel (Mong), Borbély (Sturcz), Pintér, Tóth B. – Brakszátor (Molnár L.), Csicsári (Korponai). Vezetőedző: Kovács András

Gól: Juhász Gy. (16′), Balla T. (18′, 33′, 50′), Méreg (37′), Szimán (46′), illetve: Brakszátor (12′), Pintér (28′, 64′), Tóth B. (56′), Motel (77′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM