Killer Péter mesterhármasával idegenben nyert a Nagylók

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Nagylók hétgólos mérkőzésen Rácalmáson tudott diadalmaskodni, így előre lépett a táblázaton.

A mérkőzés esélyese a vendég csapat volt, mely ennek megfelelően korán vezetést szerzett Killer Péter góljával. A nagylóki támadó triplázni tudott a találkozón, rajta kívül Fodor és Polacsek is betalált a vendégek közül. A hazaiak ezzel szemben csupán két találatot jegyeztek, mindkettőt Szabó István szerezte.

A hajrá kezdetén mindkét csapat tíz főre fogyatkozott, Molnár Z. és Salga kényszerült elhagyni a pályát. A játék képe mit sem változott, a kilenc mezőnyjátékossal rohamozó Nagylók újabb góllal terhelte a rácalmásiak hálóját.

A tabellán a negyedik helyre jött fel győzelmével a Nagylók. Hétvégén a nagylókiak a gyengélkedő Pusztaszabolcsot fogadják, míg a Rácalmás Nagykarácsonyra látogat.

Rácalmás – Nagylók 2-5 (1-2)
Rácalmás, vezette: Czagány Zoltán

Rácalmás: Papp S. – Szabó Z., Hír, Mácsfalvi, Godó – Szeitz, Juhos, Mondovics (Türei), Tubak – Németh P., Szabó I. (Molnár Z.). Vezetőedző: Horváth Zoltán
Nagylók: Bíró – Vörös B., Salga, Lendvai, Killer P.- Szabó E., Polacsek, Molnár T. (Simon J.), Fodor Sz. (Bartók D.) – Tórizs (Sümegi), Polányi.

Gól: Szabó I. (31′, 51′), illetve: Killer P. (13′, 47′, 81′), Fodor Sz. (23′), Polacsek (91′)
Kiállítva: Monlár Z. (70′) illetve: Salga (70′)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM