Szerző: Tímár Dóra
Rendőrségi eljárás indult a megye hármas játékos ellen
Óriási botrány kerekedett a Söréd-Jenő összecsapáson, miután a második félidőben a játékvezető kiállította Venczel Márkot. Az ügynek komoly következményei vannak.
Magyar kupa: kialakult a döntő párosítása!
A Fejér megyei Magyar Kupa döntőjébe jutásáért a megye egyes Mór mellett a két megye kettes listavezető, a Pátka és az Aba, valamint a címvédőt kiejtő Szabadegyháza csapata küzdött meg.
Polyák duplájával nyert a Vajta Mezőszilason
Hétvégén a hetedik helyen álló Vajta a két hellyel előkelőbb pozícióban szereplő Mezőszilas otthonába látogatott. Az ellentétes félidők mérkőzésén Polyák duplája döntött a vendégek javára.
Magyar Kupa: az elődöntők következnek
Szerdán délután 17:00-tól a Fejér megyei Magyar Kupa sorozatának legjobb négy csapata mérkőzik meg egymással.
Cece – Mezőfalva II. képgaléria!
Egy csinos hölgy is pályára lépett Cecén a hétvégi bajnoki előtt. A születésnapos Nagy Renáta végezte el az ünnepélyes kezdőrúgást. Képgaléria a hajtás után!
Meglepő vereséget szenvedett a Cece
A dobogós helyekért való versenyfutásban érdekelt ceceiek nem tudtak pontot szerezni hazai pályán, a Mezőfalva II. kontrái ellen nem találták az ellenszert.
Megye III: Újabb bajnokot avattak, az Iváncsa II.-Beloiannisz átvette a vezetést a Nagyvenyimtől
Eseménydúsan telt a hétvége a megye háromban. Az Ikarus-Maroshegy bajnoki címet ünnepelhetett, a már bajnok Ráckeresztúr viszont vereséget szenvedett. Új éllovasa van a Horfer Serleg csoportnak, ahol átrendeződött az élboly.
Újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Pátka
Egy félidőn át tartotta magát a Videoton Baráti Kör együttese Pátkán, ám a második félidei jó játékának köszönhetően hozta a papírforma eredményt az éllovas.
Nyolcgólos mérkőzésen nyert a Kápolnásnyék a Pázmánd ellen
Kápolnásnyéken is szomszédvár rangadóra került sor. A mérkőzésnek az szolgáltatott külön pikantériát, hogy a hazaiak éppen a tabellán előttük álló pázmándiakat fogadták.
A cserék döntötték el a Gárdony-Velence rangadót
Korán emberhátrányba került a hazai csapat, ám sokáig úgy tűnt, nem tudja kihasználni a létszámfölényt a bajnoki címre hajtó Velence. A friss játékosok azonban új lendületet adtak a vendégeknek.









