Szerző: Tímár Dóra
Az Ercsi Dunaújvárosban, a Pusztaszabolcs Seregélyesen járt
A megyei első osztályú Ercsi négygólos meccset játszott a Dunaújváros ellen. Két megye kettes együttes, a Seregélyes és a Pusztaszabolcs is összecsapott.
Felcsúton járt a Bodajk
Az idén a megye kettőben induló Puskás FC Kft. III. számú csapata ezúttal a nyáron megerősödő Bodajk együttesét látta vendégül.
Megye I-es átigazolási hírek: Kicserélődik a Sárosd, Móron változatlan a keret
A legtöbb csapatnál komoly változások történtek a nyáron a játékoskeretben. Sárosdról hét játékos köszönt el, Móron viszont ugyanazok a labdarúgók ölthetik magukra a csapat mezét ősszel is.
Tillmann Gergő: Lehet cél a bajnoki cím!
A Dinnyés egy év alatt óriásit lépett előre a korábbi évekhez képest, és a második helyen fejezte be a bajnokságot. Tillmann Gergő szerint a következő szezonban még előrébb végezhet csapata.
Összecsapott a Hidegkút és a Pénzügyőr
Vasárnap újabb két edzőmérkőzéssel hangolt a Hidegkúti SC csapata a lassan kezdődő idényre.
Cece: Egy döntetlen és egy győzelem a hétvégi mérleg
A ceceiek erős hétvégén vannak túl, három nap leforgása alatt két edzőmérkőzést játszottak.
Csoportbeosztások és az 1. forduló sorsolása!
A mai napon ismertetésre kerültek, melyik csapatok mely csoportokba kerültek. Az első játéknap párosításaira és a mérkőzések időpontjára is fény derült.
Felcsúton vendégeskedett a Pátka
Az első megye egyes szezonjára készülő Pátka együttese az idén a megye kettőben induló Puskás FC Kft. III. csapatának otthona látogatott.
Kialakult az Adony kerete, ismét győzött a csapat
Három távozó helyére három új játékos érkezett Adonyra, a rivális Pusztaszabolcstól is erősített az együttes. A Kulcs elleni felkészülési mérkőzésen fölényes adonyi siker született.
Mégsem kapott ki az Aba a Bodajktól! Videón a bizonyíték!
Az Aba-Bodajk mérkőzésről a vendégek tudósítója úgy számolt be, hogy a tizenhárom gólt hozó találkozó a bodajkiak győzelmét hozta. Az abaiak azonban videóval tudják bizonyítani, hogy döntetlen lett a végeredmény.









