Vármegye III: Rangadót nyert a Velence, hátrányból győzött a Kisláng

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az is biztossá vált, hogy délen a Lajoskomárom II. és a Nagylók csapata várhatja a képzeletbeli dobogóról a tavaszt.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 14. forduló

Szombaton előrehozott mérkőzésen nyert a Baracska a Kápolnásnyék II. ellen. Arról a találkozóról már írtunk, nézzük, milyen meccseket rendeztek vasárnap!

Délelőtt 11-kor kezdődött Söréden a mérkőzés. A hazai csapat megszerezte első szezonbeli győzelmét a Pázmánd legyőzésével.

Pedig az előny a pázmándiaknál volt, akik egy büntetőt követően vezettek. Ezután viszont Kovács Bence klasszikus mesterhármast ért el, majd a végén Bikádi Norbert is megzörgette a hálót egy 11-est követően.

15:00-tól a többi mérkőzésre is sort kerítettek ebben a csoportban. A Pusztavám a várakozásoknak megfelelően magabiztosan verte az Újbarok együttesét.

Csókakőn csak egyetlen gól született. Azt a hazaiak bánatára a Tordas-Gyúró Egyetértés csapata vitte be, mégpedig Kenyér István a 27. percben.

A Ráckeresztúr fontos győzelmet aratott Kajászón. Már az első félidőben kétgólos előnyt alakítottak ki Papp Gáborék, és bár a második játékrészben kaptak egy gólt, végül nyertek.

Eseménydús mérkőzést játszott egymással a Velence és a Dinnyés. A vezetést a dinnyésiek szerezték meg a találkozó elején Bengyik Zoltán góljával. Erre bő húsz perccel később Szél László válaszolt. A Velence a szünet előtt 10 emberre fogyatkozott Buzora Belián Gábor kiállítását követően.

A második játékrész eleje hasonlóképp zajlott, mint az elsőé: Bengyik Zoltán ismét megzörgette a hálót. Ezt követően viszont a létszámhátrányban lévő velenceiek két gólt is szereztek, mindkét alkalommal Silhány Tamás köszönt be.

A dinnyésiek sorsa akkor pecsételődött meg, amikor kétgólos játékosukat kiállította a játékvezető. Percekkel később Felde Márk révén újabb gólt szereztek a tópartiak, és igazolták, miért is vezetik utcahosszal a bajnokságot.

2023. november 19. vasárnap 11:00
Söréd – Pázmánd 4-1

2023. november 19. vasárnap 13:00
Pusztavám – Újbarok 5-1
Csókakő – Tordas-Gyúró Egyetértés 0-1
Kajászó – Ráckeresztúr 1-2
Velence TSE – Dinnyés 4-2

A tabella állása:

  1. Velence 34p
  2. Kápolnásnyék II. 21p
  3. Iszkaszentgyörgy 21p
  4. Baracska 20p
  5. Dinnyés 19p
  6. Tordas-Gyúró Egyetértés 18p
  7. Pusztavám 17p
  8. Ráckeresztúr 17p
  9. Pázmánd 15p
  10. Kajászó 9p
  11. Újbarok 7p
  12. Söréd 5p
  13. Csókakő 1p

Vármegyei III. osztály Dél Felnőtt 12. forduló

A szombati mérkőzésről már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A Vajta vezetett, mégis kikapott hazai pályán a Sárszentágotától. 1-1-es állásnál a játékvezető kiállította a vajtaiktól Csányi Kálmánt, az ágotaiak az emberelőnyt a hosszabbításban használták ki. 

A Tác-Csősz és a Szabadegyháza 5-5-ös döntetlent játszott egymással. A táciak részéről Blaski Miklós triplával járult hozzá a pontszerzéshez, míg a vendégek legeredményesebb játékosa Borsos István volt a maga két góljával.

Az LMSK megszórta a Rácalmás együttesét, fél tucat gólig meg sem álltak a lepsényiek. Tóth Vincent Krisztián egymaga mesterötöst ért el.

A Cece vezetett a Kisláng ellen, ám végül pontot sem szerzett. Az éllovas a hajrában talált magára, majd a duplázó Lévai Krisztián György vezetésével megfordította a meccset. Ezzel el is dőlt, hogy a Kisláng fog az élen telelni.

A Nagylók a vártnál nehezebben gyűjtötte be a pontokat a Kulcs ellen. A kulcsiak kerültek előnybe, majd fordítottak a nagylókaik, ezután pedig ismét átvették a vezetést a kulcsiak. A 60. percben egyenlített a Nagylók, ezután pedig újabb három gólt szerzett, eldöntve a találkozó kimenetelét.

Az Alap – Dég mérkőzést nem játszották le. Az összecsapást december 3-ára halasztották.

2023. november 18. szombat 13:00
Lajoskomárom II. – Kőszárhegy 4-2

2023. november 19. vasárnap 13:00
Vajta – Sárszentágota 1-2
Tác-Csősz – Szabadegyháza 5-5
LMSK – Rácalmás 6-0
Cece – Kisláng 1-3
Nagylók – Kulcs 6-4

A tabella állása:

  1. Kisláng 31p
  2. Lajoskomárom II. 27p
  3. Nagylók 27p
  4. Sárszentágota 22p
  5. Kőszárhegy 22p
  6. LMSK 18p
  7. Vajta 16p
  8. Alap 14p
  9. Cece 13p
  10. Tác-Csősz 13p
  11. Dég 12p
  12. Rácalmás 11p
  13. Kulcs 8p
  14. Szabadegyháza 2p

Nyitókép: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?