Vármegye II: A Bakonycsernye mellett az Adony is az élen telelhet

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A 14 gólt vágó Felcsút immáron második északon, a Nagyvenyim pedig előrelépett a harmadik helyre délen.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 12. forduló

A szombati mérkőzésről már írtunk, nézzük, mi történt vasárnap!

A Vál már a hetedik percre két gólos előnyt dolgozott ki Homoki Levente és Sinkó Donát Patrik góljaival. A szünet előtt Csány Norbert találatával szépített a Csurgó, ám az eredmény ezt követően már nem változott.

A felcsútiak gólfiesztát rendeztek a Pákozd ellen, a félidőben már 10-0-ra vezettek. Tóth Gábor 5, Tanárki Mihály és Kalucza Bence pedig 3-3 találatot jegyezett a 14-es-re megnyert mérkőzésen. A pákozdiak becsületgólját Gönczi Milán Edmond szerezte.

Magabiztosan nyert a Pátka a Mány-Csabdi ellen. Az első félidőben két, majd a másodikban egy büntetőt értékesítettek a pátkaiak. Ellenfelük 10 emberrel fejezte be a találkozót, miután a 72. percben Palkovics Viktort kiállította a játékvezető.

A Szár és a Mór II. remizett egymással. A vezetést a móriak szerezték meg a 14. percben Hajdu Milán révén, ám még a szünet előtt fordítottak a száriak Nyári Márió és Nyitrai Róbert találatainak köszönhetően. Lacza Albert csapata azonban az 53. percben emberhátrányba került Iváncsik Viktori kiállítása miatt. Az emberelőnyt kihasználták a piros-feketék, és Németh Dávid góljával egyenlítettek a hajrá kezdetén.

2023. november 18. szombat 13:00
Herceghalom – Magyaralmás 10-0 (6-0)
Bakonycsernye – Etyek 7-1 (3-0)

2023. november 19. vasárnap 13:00
Vál – Fehérvárcsurgó 2-1 (2-1)
Puskás Akadémia III. – Pákozd 14-1 (10-0)
Pátka – Mány-Csabdi 5-1 (4-0)
Szár – Mór II. 2-2 (2-1)

A tabella állása:

  1. Bakonycsernye 33p
  2. Puskás Akadémia III. 24p
  3. Mór II. 24p
  4. Pátka 21p
  5. Szár 16p
  6. Etyek 14p
  7. Magyaralmás 14p
  8. Vál 13p
  9. Herceghalom 12p
  10. Fehérvárcsurgó 12p
  11. Mány-Csabdi 12p
  12. Videoton Baráti Kör 8p
  13. Pákozd 3p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 12. forduló

A legtöbb mérkőzést szombaton rendezték ebben a csoportban. Vasárnapra is maradt azonban két találkozó.

Az Egyiket Polgárdiban rendezték, ahová a Sárosd II. látogatott. Paksi Gábor góljával a hajrá kezdetén a vendégek kerültek előnybe. Simon István révén azonban a hosszabbításban egyenlítettek a hazaiak.

Az Adony a várakozásoknak megfelelően fölényesen nyert a Káloz ellen. A találkozó elején történt gyors gólváltást követően az első játékrész hajrájában újból előnybe került a listavezető. A második félidőben pedig az történt, amit az adonyiak terveztek: öt gólt rúgtak, miközben egyet sem kaptak. A mérkőzésen Bognár Bence és Holentoner Edvin is duplázott.

Ezzel eldőlt, hogy az Adony fog az élen telelni ebben a csoportban, az még kérdéses, hogy mekkora előnnyel.

2023. november 18. szombat 13:00
Sárszentmihály – Baracs 1-2 (1-1)
Beloiannisz – Besnyő 4-1 (2-0)
Nagykarácsony – Seregélyes 3-1 (1-0)
Nagyvenyim – Előszállás 6-4 (2-2)

2023. november 19. vasárnap 13:00
Polgárdi – Sárosd II. 1-1 (0-0)
Adony – Káloz 7-1 (2-1)

A tabella állása:

  1. Adony 29p
  2. Baracs 24p
  3. Nagyvenyim 21p
  4. Nagykarácsony 21p
  5. Polgárdi 20p
  6. Aba Sárvíz 19p
  7. Beloiannisz 18p
  8. Sárosd II. 16p
  9. Besnyő 8p
  10. Káloz 8p
  11. Seregélyes 7p
  12. Előszállás 6p
  13. Sárszentmihály 6p

Nyitókép: Adonyi VSK

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?