Vajta: Látszik a fény az alagút végén…

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az őszi szezonbeli utolsó hazai bajnoki mérkőzésén győzött a Vajta a Seregélyes ellen egy küzdelmes, harcias mérkőzésen.

Túlzás nélkül kijelenthető, nincs minden rendben a Vajta háza táján. Az újonc csapat összetétele hétről hétre jelentősen változik különböző okok és elképzelések következtében. Nem meglepő, ha nem egy irányba tart egy hajó, amit egyszerre négyen próbálnak meg kormányozni, meglehetősen különböző látásmóddal. A csapatnak a hazai győzelem  – bár többször rendkívül közel állt hozzá – mindez idáig nem jött össze, a Seregélyes ellen azonban komoly esélye volt a Vajtának.

Elszántan készült első hazai győzelmére a Vajta - fotó: focidrukker.com
Elszántan készült első hazai győzelmére a Vajta – fotó: focidrukker.com

Bő tíz perc késéssel kezdődött a találkozó, a játékvezetői hármas ugyanis az eredetileg tervezetthez képest egy perces késéssel jelent meg a pályánál, ám ekkor realizálták, hogy azonos színű felsőt öltöttek a hazai játékosokkal, így némi közjáték után kicsivel 13:45 előtt kezdődhetett az ütközet. Ott volt a vajtaiak kezdő 11-ében ezúttal ifj. Kovács Nándor, Tóth Bence és Tóth Balázs is, Sinka azonban sérülés miatt pihenni kényszerült. Mindkét csapat támadó szellemben futballozott, akadtak helyzetek mindkét oldalon. A 36. percben aztán megtört a gólcsend, éppen ifj. Kovács Nándor talált be egy remek ütemű kiugratás után. A szünetre maradt az 1-0.

ifj. Kovács Nándor sokszor zavarba hozta a Seregélyes védelmét - fotó: focidrukker.com
ifj. Kovács Nándor sokszor zavarba hozta a Seregélyes védelmét – fotó: focidrukker.com

A második félidőben már jobbára a Seregélyes volt kezdeményező. Nem egy alkalommal Joháczi földöntúli bravúrjaira is szüksége volt a Vajtának ahhoz, hogy érintetlen maradjon kapuja. A hajrában mindkét tréner kihasználta valamennyi cserelehetőségét, friss vajtai játékosok közül Both és Móri is elpuskázott egy-egy komoly lehetőséget.

A csereként beállt Both nem tudta kihasználni ziccerét - fotó: focidrukker.com
A csereként beállt Both nem tudta kihasználni ziccerét – fotó: focidrukker.com

A végén nagyon nyomott a Seregélyes, ám az eredmény nem változott. Jó hangulatú mérkőzésen győzelemmel búcsúztott közönségétől a Vajta, s talán néhány vajtai játékos is. Az LMSK-Velence megmérettetés szintén hazai sikert hozott, így nagy a tömörülés a tabella hátsó régiójában, és bizony a 15 pontos Seregélyes sincsen biztonságban a 10 pontos, kieső helyen álló Vajtával szemben.

A Vajta harcos meccsen tartotta otthon a három pontot - fotó: focidrukker.com
A Vajta harcos meccsen tartotta otthon a három pontot – fotó: focidrukker.com

Vajta – Seregélyes 1-0 (1-0)
Vezette: Krajcsovics Adrián

Vajta: Joháczi – id. Kovács N., Szalai, Polyák, Rupa – Tóth Bence (Both), Orsós, Tángli G., Tóth Balázs (Meister G.) – Kovács D., ifj. Kovács N. Edző: Meister István
Seregélyes: Závotka – Végh, Druzsin, Miklós, Princz, Penzer, Pintér M., Benczik II Cs., Györe, Rácz (Németh L.), Benczik I Cs. Vezetőedző: Jurászik Zoltán Elemér

Gól: Kovács N. (36.)

Vajta - Seregélyes

kép 24 / 25

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?