Kategória: Fejér megye
Megye II: A hibátlan Kisláng a Besnyőt fogadja, a Csernye rangadót játszik a Csurgóval
Az Agárdi Termál csoportot 100%-os mérleggel vezető Kisláng tovább folytathatja menetelését. Az Osz-Car csoport dobogósainak feladata sem tűnik nehéznek.
Megye I: Első pontjára hajt az Aba, Masinka László volt csapatával találkozik
Az eddig pont nélkül a tabella utolsó helyén álló abaiak számára komoly esély nyílik a hétvégén rossz sorozatuk megtörésére. Az Iváncsa edzője volt tanítványai ellen meccsel.
Képeken a Dég „londoni” győzelme a Perkáta ellen
„Londoni 6-3” lett az eredménye Dég és a Perkáta összecsapásának. A hazaiak közül Kiss és Kovács is duplázni tudott. Képes beszámoló a megye hármas mérkőzésről.
Dinnyés – Isztimér képgaléria!
Pintér három, Tóth és Sturcz két-két találattal vette ki a részét a Dinnyés első győzelméből, de a tavalyi gólkirály, Brakszátor is betalált. Képeken néhány izgalmas jelenet az Isztimér elleni mérkőzésről.
Megszerezte idei első győzelmét a Dinnyés
Stílusos győzelemmel zsebelte be első bajnoki pontjait a tavaly ezüstérmes Dinnyés. A sereghajtó ellen kettős emberelőnyben zárta a mérkőzést Kovács András csapata.
A Csabditól kikapott, a Gyúróval ikszelt az Etyek
A jó erőkből álló Csabditól elszenvedett vereséget követően hamar talpra állt az Etyek, és Gyúrón pontot szerzett.
Közel járt Kőszárhegyen a pontszerzéshez a VBK
Korán vezetést szerzett idegenben a Videoton Baráti Kör csapata, ám a Kőszárhegy fordítani tudott. A mérkőzés az utolsó pillanatig izgalmasan alakult.
A listavezető Mezőszilas otthonában győzött a Kisapostag
A négy mérkőzéséből négyet nyerő Mezőszilas a Kisapostag csapatát fogadta a múlt hétvégén. Bár a vendégek tíz emberrel fejezték be a találkozót, így is elvitték a pontokat.
Pontot szerzett a Ráckeresztúr Lepsényben
Ellentétes félidők mérkőzése volt az LMSK-Ráckeresztúr ütközet. Az első játékrészben két góllal elhúztak a vendégek, ám a második negyvenöt perc során egalizáltak a hazaiak.
Jó játékkal, de kikapott a Sárszentágota a Szabadbattyántól
Nyolc sárgát, egy pirosat, és csupán egyetlen gólt hozott a megye hármas találkozó. Hiába támadott többet a Sárszentágota, elpártolt tőle a szerencse, emberhátrányban is kihúzták a battyániak.









