NB III-as osztályozó: A KVSE ellen játszik az Ikarus-Maroshegy!

Fejér megye, Fejér Megye I, NB III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Június 9-én szombaton kerül sor az osztályozó első mérkőzésére, a visszavágót pedig egy héttel később játsszák.

A drámai végjátékot megnyerő Ikarus-Maroshegy az NB III-ba is feljuthat, ehhez egy oda-visszavágós kört kell megnyernie csupán Matóczáéknak. Az MLSZ kedden kisorsolta a párosítáokat. Három Megye I-es bajnok nem vállalta a magasabb osztályban való szereplést, míg három szerencsés alakulat osztályozó nélkül jutott fel, név szerint a Taksony SE, a Sényő FC és a Méhkeréki SE.

Az Ikarus-Maroshegy Komárom megye I. osztályának bajnokát kapta. A Komárom VSE 28 meccsen 79 pontot gyűjtött, így 11 pontos fölénnyel nyerte a bajnokságot. Csupán két meccsen hullajtott pontokat a gárda, egy döntetlen és egy vereség szerepel a neve mellett. Gólkülönbsége is igen meggyőző, 175 rúgott gól mellett csupán 16-ot kapott a fehérváriak riválisa.

Az Ikarus számára a feljutás kulcsa a szervezett védekezés lehet, ami mellesleg éppen a csapat erőssége. Matócza számos meccset lehozott kapott gól nélkül, minden bionnyal ezúttal is szükség lesz parádés védéseire. A párharc két meccsen dől el. Az első ütközetet június 9-én rendezik Komáromban, a visszavágót pedig június 16-án vívják Székesfehérváron. Ha sikerül kedvező eredményt elérni idegenben az Ikarusnak, akkor hazai közönség előtt harcolhatja ki az NB III-as tagságot.

Az Ikarus-Maroshegy a Komárommal néz farkasszemet az NB III-as osztályozón
Az Ikarus-Maroshegy a Komárommal néz farkasszemet az NB III-as osztályozón

Érdekesség, hogy az egy éve az NB III-ba feljutó Iváncsa 2017. júliusában játszott a Komárommal egy edzőmeccset, azon a komáromiak diadalmaskodtak 1-0-ra.

Június 9. szombat:
Kecskeméti LC – Hajdúböszörményi TE
Szajol KLK – Sajóbábonyi SE
REAC – Sárvár FC
Eger SE – Balatonfüredi FC
UFC Nagykanizsa – Nagyatádi FC
Győr-Ménfőcsanak – Salgótarjáni BTC
Komárom VSE – Ikarus-Maroshegy

Június 16. szombat:
Hajdúböszörményi TE – Kecskeméti LC
Sajóbábonyi SE – Szajol KLK
Sárvár FC – REAC
Balatonfüredi FC –Eger SE
Nagyatádi FC – UFC Nagykanizsa
Salgótarjáni BTC – Győr-Ménfőcsanak
Ikarus-Maroshegy – Komárom VSE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?