Nagy küzdelemben megosztozott a pontokon a Vajta és az Előszállás

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Számos helyzetből csupán egyet értékesített a Vajta, ami nem bizonyult elegendőnek a három pont besöpréséhez.

A Vajta ugyan vereséggel hangolt, ám oroszlánként küzdött a bajnoki címre áhítozó Iváncsa II.-Beloiannisz csapata ellen, alaposan megnehezítve jó erőkből álló ellenfele dolgát. Szintén kikapott az előző játéknapon az Előszállás, ráadásul elég súlyos pofont kaptak a gyengélkedő Dégtől. A két csapat őszi mérkőzését a Vajta nyerte idegenben, így minden jel arra utalt, hogy a vajtaiak nyerik majd a két együttes összecsapását.

Az első félidőben számos helyzet adódott a gólszerzésre, elsősorban a Vajta előtt, ám a lehetőségek egyikét sem sikerült gólra váltania Polyákéknak, mindkét portás makulátlanul őrizte ketrecét.

A szünetben kapust cseréltek a vendégek, ám Szalai Tamás hálója már nem maradt érintetlen. Mindössze nyolc perccel pályára lépése után fel is avatta az ifjabbik Kovács Nándor. A hazaiak azonban nem sokáig tudták megtartani előnyüket, Kiss Gyula ugyanis négy perccel később kiegyenlített.

Csonka Csaba, a Vajta edzője a következőképpen nyilatkozott megkeresésünkre:
“Küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzésen a hazai csapat saját magát fosztotta meg a győzelemtől. Egy szezonra való helyzetet hagytak kihasználatlanul. Mást erről a mérkőzésről nem lehet elmondani.”

A következő fordulóban a sereghajtó Perkáta fogadja a Vajta együttesét, az Előszállásra pedig a Dég nagy falat vár a Dég ellen gálázó Cece formájában.

Vajta – Előszállás 1-1 (0-0)
Vezette: Somogyvári Attila (Szűcs Zoltán, Dolmány Tamás)

Vajta: Joháczi – Szalai, Juhász, Kovács M., Tángli, Rupa, Kovács Dániel, ifj. Kovács N., Polyák S., Banász G., Tángli. Vezetőedző: Csonka Csaba.
Előszállás: Kajári (Szalai T.) – Nagy G., Csontos, Kiss Gy., Balogh, Kovács Dominik, Eper, Orbán, Csuka, Bánóczki, Németh F.

Gól: ifj. Kovács N. (53′) illetve Kiss Gy. (57′)
Sárga lap: 1-3

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM