Most már biztos: 15 csapatos lesz a vármegyei első osztály

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az előzetes várakozásokkal ellentétben végül nem jött össze a 16 csapat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Vármegyei Igazgatósága közzétette, mely csapatok neveztek a 2023-2024. évi kiírásba a vármegyei első osztályba. Összesen 15 együttest soroltak fel.

Kiderült, hogy a felcsútiak valóban maradnak a másodosztályban. A legutóbbi szezonban még külön induló Mány és Bicske II. csapata ezúttal együtt indul Mány-Bicske II. néven.

Egyedül a Mezőfalva fogja tehát feljutóként megmérettetni magasabb osztályban. A másik vármegye kettes csoportból senki sem jutott fel.

A móriak az NB III-ból kiestek, így ők is a vármegyei osztály tagjai lesznek. A Gárdony ugyanakkor az elbukott osztályozó ellenére az NB III-ban folytatja

Eldőlt az is, hogy a Kápolnásnyék is a vármegyei első osztály tagja lesz. Ez annak fényében meglepő, hogy az utolsó hivatalos értesítő arról szólt: hiánypótlás miatt nem kapott licenszet a csapat. Történelmi fordulat, hogy egy csapat úgy indulhat a vármegyei első osztályban, hogy soha nem jelent meg értesítő arról, hogy ezt a licenszet végül megkapták. Erre eddig még nem volt példa.

A vármegyei első osztályú csapatok számára a mai napra munkaértekezletet hirdettek meg. 2023. július 13-án csütörtökön 16:30-kor kerül sor információk átadására, vélemények cseréjére Székesfehérváron, a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának 101-es termében.

Az épület a Budai út 43. szám alatt található. Aki a helyszínre autóval érkezik, az Interspar parkolójában tud megállni.

A vármegyei I. osztály 15 csapata a 2023/2024-es kiírásra:

    1. Bodajk
    2. Csór
    3. Enying
    4. Ercsi
    5. Főnix
    6. Kápolnásnyék
    7. Lajoskomárom
    8. Maroshegy
    9. Martonvásár
    10. Mány-Bicske II.
    11. Mezőfalva
    12. Mór
    13. Sárbogárd
    14. Sárosd
    15. Tordas

Nyitókép: Mezőfalvi Medosz SE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?