Kategória: Fejér Megye I
Bicske – Lajoskomárom képgaléria!
Háromszor is betalált első hazai mérkőzésén a bajnoki címre törő Bicske, mindhárom találat a hajrában született. Képgaléria a főbb megmozdulásokról a hajtás után!
Bicske: Győzelem a Lajoskomárom ellen
A Bicske első hazai mérkőzésén megszerezte szezonbeli első győzelmét az új bajnokság során. Közel egy órát kellett várnia a publikumnak az első gólra, utána viszont kiszakadt a gólzsák.
Mezőfalva – Sárosd: Képekben a „színes” mérkőzés
Három piros lap mellett két gól is született Mezőfalva és a Sárosd összecsapásán. Képgaléria a küzdelmes mérkőzésről a hajtás után!
Mezőfalva: Kettős emberhátrányban is pontszerzés a Sárosd ellen
A korán vezetést szerző Mezőfalva az első félidő végére kilenc főre fogyatkozott. A Sárosd azonban nem tudott élni a kettős emberelőnnyel.
Martonvásár – Pátka képgaléria!
A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak számos helyzetet kidolgoztak a második 45 perc során, melynek meg is lett az eredménye. Képgaléria a főbb mozzanatokról és a gólokról!
Magyar vezérletével győzött a Martonvásár a Pátka ellen
A martonvásári Magyar Balázs a második félidőben gólt és gólpasszt is jegyzett, így oroszlánrészt vállalt csapata sikerében.
Megye I: A 2. forduló után is élen az Iváncsa
A Fejér megyei első osztály vasárnapi játéknapján több kiütéses győzelem született: alaposan megszórta ellenfelét a Mór, a Gárdony a Bicske és az Iváncsa is.
Megye I: A 2. forduló sorsolása
A nemzeti ünnep miatt vasárnap rendezik az összes megye I-es mérkőzést. Az Iváncsa a Tordast fogadja első hazai mérkőzésén.
Sárbogárd: Műfüves torna szombaton!
Augusztus 20-án pénteken Kispályás Műfüves Labdarúgó Torna kerül megrendezésre Sárbogárdon.
Pátka – Ercsi képgaléria!
Farkas szerezte a Pátka első gólját a megye egyben. A pátkaiak első pontszerzése azonban még várat magára, a nyitófordulóban ugyanis az Ercsi jobbnak bizonyult az újoncnál. Képgaléria.









