Magyar Kupa: A Mór vagy az Aba lesz a kupagyőztes?

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Fejér megyei Magyar Kupa döntőjében a megyei első osztály harmadik helyezettje és a megye kettes Agárdi Termál csoport listavezetője csap össze. A bronzmérkőzésre a finálé előtt kerül sor.

Május 25-én szerdán rendezik Dunaújvárosban a Fejér megyei Magyar Kupa bronzmérkőzését és döntőjét. A harmadik helyért 15:30-tól mérkőzik megy egymással a Szabadegyháza és a története során először a megyei első osztályba idén feljutó Pátka. A döntőre 17:30-kor kerül sor, a megye egy harmadik helyezettje, a Mór csap össze a megye egybe feljutásra jó eséllyel pályázó Aba-Sárvíz csapatával.

A bronzmérkőzés esélyese egyértelműen a Pátka: a hétvégén történelmi hőstettet végrehajtó csapaton aligha lehet majd a fáradtság nyomait felfedezni, hiszen rendkívül könnyedén nyertek a hétvégén a Pákozd ellen. Ugyanakkor a Szabadegyházát sem szabad leírni, hiszen a legjobb nyolc között címvédő Iváncsát búcsúztatták, igazolva, hogy bármire képesek lehetnek.

A döntő végkimenetelét viszont lehetetlen volna megjósolni. A Mór a megyei első osztály egyik legerősebb csapata, nem véletlenül állnak harmadik helyen. A hétvégén gyakorlatilag tét nélküli mérkőzésen 0-0-ás döntetlennel pihent rá a móri alakulat a fináléra, az Aba pedig egy 5-0-ás győzelemmel hangolt. Az abaiak elképesztő formában vannak, tavasszal még pontot sem veszítettek, és egyértelműen az első osztályt célozták meg. Aligha lesz osztálykülönbség a két csapat között.

Mindkét találkozót a Dunaújváros Stadionban rendezik, mely az Eszperantó út 2-4. szám alatt található. A mérkőzések megtekintése ingyenes lesz! A két döntős szurkolói buszt is indít. Az abaiak busza 15:30-kor startol el Abáról, a Kultúrtól, míg a móriak járata 15:40-kor indul Mórról a Wekerle Sándor Szabadidőközpont parkolójából.

A mérkőzések után jelentkezünk a friss eredményekkel!

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM