Lemondott Menus Tamás, a KVSE vezetőedzője!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Bombaként robbant a hír, mely szerint benyújtotta lemondását a Kápolnásnyék vezetőedzője, Menus Tamás.

Új vezetőedzőt keres a felnőtt csapat élére Kápolnásnyék csapatának vezetősége. Menus Tamás annak ellenére nyújtotta be lemondását, hogy a nyáron a célkitűzés az első ötben végzés volt, melyet ősszel teljesített a gárda, hiszen ötödikként várja a tavaszi folytatást. A tréner kérdésünkre elárulta, lemondásának oka személyes és szakmai nézetkülönbség, részletekbe egyelőre azonban nem kívánt belemenni.

Menus Tamás a 2013/2014-es szezont követően vette át a vezetőedzői posztot Egri Andortól. A 2014/2015-ös évadban benn tartotta a megye kettőben a gárdát, majd a 2015/2016-os évadra a dobogóért való versenyben maradást tűzte ki célul, ám a nyékiek csupán hatodikak lettek. Az együttes hosszú távú tervei között a bajnoki cél is szerepelt, ennek szellemében olyan játékosokkal töltötte fel a keretet Menus Tamás, akiket korábbi csapataiból már ismert.

fbmenus
Menus Tamás távozása után vajon együtt marad-e a Kápolnásnyék?

Kérdés, lesz-e változás az ifi csapat élén, ahol az a Höltzl Richárd a vezetőedző, aki éppen Menus Tamás invitálására érkezett Kápolnásnyékre.

A KVSE felnőtt csapatának következő edzőjének kilétét homály fedi, de több tréner is esélyes a posztra.

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM