“Kártyapartit” játszott a KVSE Velencén!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Meglehetősen pikáns mérkőzésre került sor Velencén vasárnap. A hazaiak vezetőedzője, Menus Tamás az előző szezonban még a Kápolnásnyéket trenírozta, most éppen volt csapata látogatott a tópartra.

A két gárda a közelmúltban még hatalmas szomszédvár rangadókat vívott egymással a Megyei I. osztályban, ezen ütközetek szellemisége, a klasszikus “derbi hangulat” volt jellemző kemény belépőkkel annak ellenére, hogy a két gárda ezúttal a megye kettőben csapott össze egymással.

Bombaként robbant a hír a találkozót megelőzően, hogy menesztették a Kápolnásnyék vezetőedzőjét, Szilasi Dezsőt. Nem meglepő módon az edzői feladatokat vele közösen ellátó alapembernek számító játékos, Szilasi Milán ezúttal nem tartott a kerettel.

A csapatok nem sokat töltöttek az ismerkedéssel, rögtön támadásba lendültek. A vendégek ragadták magukhoz leginkább a kezdeményezést, melynek eredményeként Konczi szerzett vezetést bő fertály óra elteltével. A félidő vége előtt büntetőből növelte előnyét a KVSE, melyet egy kezezést követően ítélt meg Varga György játékvezető. A tizenegyest névrokona, Varga József értékesítette.

A második játékrészben érezhetően kezdtek fáradni a csapatok, a trénerek mindkét oldalon kihasználták cserelehetőségeiket. Egy vitatott helyzet után jutott büntetőhöz 10 perccel a vége előtt a Velence. Sokak szerint egyértelműen a tizenhatoson kívül történt a szabálytalanság, de a játékvezető mégis a büntetőpontra mutatott. A 11-est Németh Zsolt, az egykori nyéki játékos váltotta gólra, 1-2. A végére azonban már nem maradt ideje a lelkes velenceieknek az egyenlítésre.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a 87. percben második sárga lapját is begyűjtötte a KVSE játékosa, Varga József. Velencei riválisa már fogta a labdát, ám a forrófejű Varga el akarta rúgni azt kezéből, melyért – jogosan – a kiállítás sorsára jutott.

A Kápolnásnyék összességében megérdemelten nyert, és jó passzban várhatja a Besnyő-Iváncsa II. elleni szombati rangadót, míg a Velence az LMSK ellen játszik hatpontos mérkőzést vasárnap.

Velence – Kápolnásnyék 1-2 (0-2)
Velence, vezette: Varga György

Velence: Krencz – Silhány T., Trautmann (Bakonyi), Kovács M. (Baranyai), Szilukács (Németh E.), Pál I. (Németh Zs.), Urschler, Elek, Szigeti, Hajós (Tóth Sz.), Melczer. Vezetőedző: Menus Tamás
Kápolnásnyék: Mészáros D. – Peng (Lehoczki), Nagy Z. (Jung), Ribi (Balla), Varga J., Konczi, Czottner, Peszeki, Molnár G., Bánoczki, Silhány F. (Őri). Vezetőedző: Höltzl Richárd

Gól: Németh Zs. (80.), illetve Konczi (17.), Varga J. (40.)
Kiállítva: Varga J. (87.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?