Játék nélkül nyert a Vajta Nagyvenyimen! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Bár előzetesen a Nagyvenyim és a Vajta ütközete izgalmas rangadónak ígérkezett, végül nem került sor az összecsapásra meglehetősen furcsa körülmények után.

A Nagyvenyim egy ideje már létszámproblémákkal küzd, misem bizonyítja ezt jobban, hogy a 24. játékhéten a Perkáta ellen hazai pályán csupán 10 emberrel tudott kiállni. Ennek ellenére a venyimiek nem mindennapi bravúrt végrehajtva 2-1-re diadalmaskodni tudtak. A bajnoki címre hajtó Vajta így nehéz mérkőzésre számíthatott a két csapat tabellán elfoglalt helyezésétől függetlenül, hiszen a Perkáta az akkor még éllovas Mezőszilas ellen tudott diadalmaskodni.

Ehhez képest mintegy fél órával a mérkőzés előtt a Nagyvenyim játékosai jelezték, nem tudnak kiállni. Meg nem erősített információk szerint kilenc nagyvenyimi játékos jelent meg a mérkőzés helyszínén, a szabályok szerint ez bőségesen elegendő ahhoz, hogy vállalják a játékot. A Nagyvenyim mégsem állt ki, melynek következtében fegyelmi eljárás indult a csapat ellen, ám mivel ez volt az első ilyen eset, nem sújtották pontlevonással a gárdát.

A tabellát immáron a Vajta vezeti 41 ponttal, megelőzve az egyaránt 40 pontos Mezőszilast és a Kulcs együttesét. Az utolsó fordulóban a Vajta a kétarcú Perkátát fogadja, mely a múlt héten a Cecét verte 8-2-re, izgalmas derbire van tehát kilátás. A Mezőszilas már lejátszotta összes mérkőzését, így ők kiszálltak az aranyéremért folytatott csatározásból. A Kulcs a Nagyvenyimet fogadja, már amennyiben a vendégek elutaznak az összecsapásra.

A képlet tehát egyszerűnek tűnik: ha nyer a Vajta, bajnok, minden más esetben a Kulcs végez a dobogó legfelső fokán, hiszen a Nagyvenyim ellen vagy a pályán, vagy a zöldasztalnál borítékolhatóan nyerni fognak Balláék.

Nagyvenyim - Vajta

kép 6 / 6

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?