Hat új játékos a Tordas keretében!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Korolovszky Gábor 22 fős kerete hemzseg az újoncoktól, ám a csapat magja egyben maradt. Mindösszesen hárman távoztak az egyesülettől.

A Tordas honlapja a következőképp számolt be az átigazolási időszakról:

“Az átigazolási időszak lassan a végéhez közeledik, a három távozó mellett eddig hat új érkezőről tudunk.

Szerencsére a tavalyi szezonban elvégzett munka meghozta gyümölcsét, így az első számú csapatunk felnőtt állománya jó hangulatban kezdte meg a felkészülést július elején. A csapatból ősszel egyedül az Ausztriába igazoló Kires, az elsődlegesen az U19-ben szereplő Héder, valamint az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapó Bakos hiányzik majd. Ezzel szemben hosszú sérülése után visszatér Barbai és Szmok is, illetve legalább 6 új játékos is rendelkezésére áll majd Korolovszky mesternek.

A Tordas felkészülten várja a 2017/2018-as szezont - fotó: Tordas SE
A Tordas felkészülten várja a 2017/2018-as szezont – fotó: Tordas SE

Ennek megfelelően a keret a július végi állapotok szerint a következők szerint alakul:

  • Balassa Szilveszter
  • Barbai Gábor
  • Berki Roland (Goldball FC)
  • Farkas Zsolt
  • Gergely Adrián (Testvériség SE)
  • Hadnagy Csaba
  • Hermann Tamás
  • Kerényi Tamás
  • Kiss Sándor Lajos (Szent István SE)
  • Kőszegi András
  • Kun Bálint
  • Pongrácz Péter
  • Szabó Balázs
  • Szabó Béla (Csepel FC)
  • Szabó Tamás
  • Szép Alex
  • Szmok Gergely
  • Tőke Krisztián
  • Udvaros Zsolt (Martonvásár SK)
  • Varga László
  • Velezdi Ákos (Aba-Sárvíz)
  • Vörös Ferenc
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?