Győzelemmel zárta a szezont a Mór a Tordas ellen

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Klémán duplájával legyőzte a tordasi csapatot a kupagyőztes Mór a megyei első osztály utolsó fordulójában.

A móriak számára nem volt tétje már a Tordas elleni találkozónak, hiszen a hazai csapat már korábban bebiztosította harmadik helyét. A Tordas ugyanakkor a 11. helyen állt a fordulót megelőzően, egy győzelemmel akár két helyet is előre léphettek volna a vendégek a tabellán, vereség esetén azonban a mögöttük állók veszélyt jelentettek pozíciójukra. A Tordasi meglehetősen tartalékos kerettel érkezett a találkozóra, csupán egyetlen bevethető cseréje volt Hámori Györgynek.

Domak Ádám jelzésére indult útjára a labda a Móri SE Sporttelepen. A hazaiak birtokolták többet a labdát az első félidő során, de már-már úgy tűnt, mezőnyfölényük meddő marad a szünetig. Egy perccel a játékrész vége előtt azonban megtört a gólcsend. Végvári dobta ki a labdát a bal oldalra, Klémán szelídítette azt meg, majd éles szögből a bal alsóba lőtt. Egygólos móri vezetéssel vonulhattak tehát pihenőre a csapatok.

A folytatásban ismét Klémán volt a főszereplő, ám nagy helyzetben hibázott. Később gólpasszal próbálkozott, ám beadását Mayer a keresztléc fölé fejelte. Mayer lábbal is próbálkozott, ám a felső lécet trafálta telibe. A hajrá kezdetén Kaszás löbbölt Klémán felé, aki nem várta meg, míg lepattan a labda, kapásból zúdította Szabadi hálójába, kialakítva ezzel a 2-0-ás végeredményt.

A Mór tehát bronzéremmel és kupagyőzelemmel zárta a szezont, míg a Tordas a 12. helyen végzett.

Mór – Tordas 2-0 (1-0)
Mór, Móri SE Sporttelep. Vezette: Domak Ádám (Varga György, Cseh Roland)

Mór: Pap – Joó (Dreska), Végvári, Tar (Gál), Köbányai, Kaszás, Mayer, Handl, Klémán, Cseszneki, Vajda (Wachtler). Vezetőedző: Horváth Zoltán.
Tordas: Szabadi – Bakos, Madar, Závodszky, Kőszegi, Kerényi, Pongrácz, Szmok, Tőke, Márkus, Szabó T. (Kires). Vezetőedző: Hámori György

Gól: Klémán (44′, 71′)
Sárga lap: 0-2

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM