Fejér Vármegyei Kupa: Félbeszakadt a Mór és a Bodajk meccse

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A szünet után nem folytatódott a találkozó.

Szerda késő délután Móron csapott össze a helyi csapat és a szintén vármegye egyes Bodajk együttese. A tét a legjobb négy közé jutás volt.

Bár az eső szinte egész nap szüntelenül esett, a móri pálya állapotára nem lehetett panasz. Mégis volt azonban némi bökkenő a találkozó kezdése kapcsán.

A Bodajk SE együttese mindösszesen kilenc fővel jelent meg a találkozón. Hivatalos mérkőzésről lévén szó, a Móri SE 11 fővel kezdte a meccset.

Sokat nem kellett várni az első gólokra. A kilencedik percben Végvári Ádám, a 18. minutumban Hajdu Milán, négy perccel később Tetzl János Dávid köszönt be.

Ezt követően Lehota Viktor Máté gyújtotta be a rakétákat, és a szünetig öt gólt szerzett, az utolsót büntetőből. Közben Tar Bálint is megzörgette egyszer a hálót. A csapatok között a különbség kilenc gól volt a szünetben.
A bodajkiakhoz egy játékos ekkor érkezett meg, mégsem folytatódott a játék. A vendégektől ugyanis több játékos sérülés okán nem tudta vállalni a továbbiakban a játékot.

Az eredmény ugyan még nem került véglegesítésre a jegyzőkönyvben, ám borítékolható, hogy a mérkőzést nem fogják újrajátszani. Minden bizonnyal a pályán elért eredménnyel fog továbbjutni a Mór az elődöntőbe.

Fejér Vármegyei Kupa 5. forduló

2024. 04. 24. 17:00
Mór – Bodajk félbeszakadt 9-0-ás állásnál a félidőben

Gól: Végvári Ádám (9.), Hajdu Milán (18.) Tetzl János Dávid (22.), Lehta Viktor Máté (25., 33., 37., 38., 44., az utolsó 11-esből), Tar Bálint (35.)

Arról, hogy a többi Fejér vármegyei kupameccsen mi történt, ide kattintva olvashatsz.

Nyitókép: Móri SE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?