Fair Play verseny: Kiosztották a díjakat, duplázott a Dinnyés!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III, Öregfiúk, Utánpótlás
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kiosztásra kerültek a sportszerűségi versenyért járó trófeák és oklevelek Fejér Megye bajnokságaiban. Két csapattal képviseli magát a listákon a Vajta, a Kisláng, a Mór, a Martonvásár és a Nagykarácsony is.

A Fair Play versenyt a 2016/2017-es szezonban is meghirdették, melynek kihirdetésre kerültek a dobogós helyezettjei. Jó látni, hogy az eredményesség és a sportszerűség nem összeférhetetlen, hiszen a bajnoki tabellán érmes pozcióban végző csapatok közül jópár ebben a versenyben is jól szerepelt. A Megye I-es bajnok Iváncsa harmadik lett kategóriájában, míg a Megye II-ben két ezüstérmes, a Kisláng és a Felcsút végzett az élen.

Remekül szerepelt a 2016/2017-es Fair Play versenyben a Vajta
Remekül szerepelt a 2016/2017-es Fair Play versenyben a Vajta

Érdekesség, hogy a Megye III-as bajnokok, a Vértesboglár, a Főnix és a Vajta egyaránt második lett. A Dinnyés volt az egyetlen felnőtt csapat, amely egymás után zsinórban másodszor hódította el a Fair Play díjat csoportjában.

Megye I felnőtt:
1. Sárbogárd
2. Pátka
3. Iváncsa

Megye I U-19:
1. Szár
2. Velence
3. Mór

Megye II Agárdi Termál:
1. Kisláng
2. Nagykarácsony
3. Káloz

Megye II. Agárdi Termál U-19
1. Nagykarácsony
2. Seregélyes
3. Enying

Megye II. Osz-Car felnőtt
1. Puskás FC Kft. III.
2. Fehérvárcsurgó
3. Csákvár II.

Megye II. Osz-Car U-19
1. LMSK
2. Pázmánd
3. Csór

Megye III. Aqvital Publo:
1. Lovasberény
2. Vértesboglár
3. Vértesacsa

Megye III. Simix-Üveg Ásvány:
1. Dinnyés
2. Főnix
3. Iszkaszentgyörgy

Megye III. Horfer Serleg:
1. Kulcs
2. Vajta
3. Perkáta

U16 Nyugat:
1. Videoton Baráti Kör
2. Mór
3. Pusztavám

U16 Észak:
1. Szár
2. Martonvásár
3. Ercsi

U16 Dél:
1. Vajta
2. Sárosd
3. Sárbogárd

Öregfiúk 1. csoport:
1. Viadukt
2. Tárnok
3. Budajenő

Öregfiúk 2. csoport:
1. Baracska
2. Martonvásár
3. Adony

Öregfiúk 3. csoport:
1. Lovasberény
2. Csór
3. Pákozd

Öregfiúk 4. csoport:
1. Kisláng
2. Cece
3. Lajoskomárom

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM